Feb. 20, 2020

Elcseréled velem a gondokkal teli batyudat? Helyette adom a saját problémáimat

Azt hiszem, egyikünk sem járna jól a másik nehézségeivel.

A New Jersey-i Egyetem pszichológia tanszékén az oktató a következő helyzetgyakorlatra kérte fel a diákjait. Mindenkivel hozatott egy tucatnyi követ, amit az asztalra pakoltatott. Megkérte a tanulóit, hogy gyűjtsék össze azokat a problémákat, amelyek teherként nyomják a vállukat.

Ezután alkoholos filccel felíratta egy-egy kavicsra a legégetőbb gondokat, majd beletetette a köveket egy átlátszó nejlonszatyorba.

Mindenki asztalán ott sorakoztak a zacskók, benne látható feliratokkal az életeket megkeserítő negatívumok: betegség, szerencsétlenség, sikertelen szerelmi élet, családi probléma.

Ekkor a professzor csak annyit mondott: "Szabad a vásár. Cseréljétek el egymással a köveket, vagyis a problémáitokat, hátha attól könnyebb lesz."

Az elején persze vidám hangulatban folyt a cserebere, aztán mindenki rájött, hogy nem kifizetődő bartert kötött, mert a lepasszolt problémák helyett újakat kapott, és a szatyra sem lett könnyebb.

Te elcserélnéd a saját problémáidat máséira?

Te elcserélnéd a saját kínzó gondjaidat a másikéra? És egyáltalán - hány kisebb probléma ér fel egy fajsúlyosabb traumával? A magánéleti kudarcok vajon kompatibilisek-e az egészségügyi problémákkal? A szerelmi válság mennyi munkahelyi gonddal váltható ki?

Képzeljük el azt a piacteret és az ott zajlódó dialógusokat:

- Jó napot! Az elmúlt három év párkapcsolati sérüléseit elcserélném bármilyen egészségügyi problémára.

- Üdvözlöm. Hát, akad itt egy kezdeti stádiumban lévő bőrrák…

- Ó, hát azt azért nem vállalnám. Egyéb esetleg, diabétesz vagy érrendszeri probléma?

- Egy kétéves stroke és a gyenge mellékhatásai. De valamit még vinnie kell a magánéleti boldogtalanságért…

- Rendben, azokat a kiújuló tüdőproblémákat is viszem vele, be is csomagolhatja.

Vagy egy másik párbeszéd:

- Helló! Látom, van a batyudban egy kis középiskolai kiközösítés.

- Szia! Igen, de azt csak árucsatolással adom, a kétszínű barátokkal.

- Hmmm…. ez elég súlyos, de ha átveszed a szülői zsarnokságot és a testvéri ellenségeskedést, viszem a csomagot.

Esetleg elhangozhat ez is:

- Szép jó napot. Komplett munkahelyi frusztrációs csomagomat elcserélném. Tartalmaz karriersikertelenséget, nyomasztó főnöki arroganciát és fizetéscsökkentést.

- Üdvözlöm, uram. Hát, ez eléggé deprimáló pakk. Cserébe sajnos a családi problémák polcról kell választania három tételt.

- Nem gond. Kérem a házastársi elhidegülést, az óvodáskorúak konstans hisztijét és kamaszgyerek viselkedészavarát.

- Valamit még csapjon mellé, nem elég fajsúlyos a csődbe ment hivatáshoz képest. Talán vigye még ezt a házsártos anyóst…

- Na, azt nem. Inkább a tinédzserfiú pénztárcából való lopásait viszem.

 Szerinted könnyebb másnak?

Gondokat csereberélni nem rentábilis üzlet. Ne vágyd a másik nehézségeit, és főként: ne ítélj első látásra.

Attól még, hogy a főnök kedvence, nem biztos, hogy nem frusztrálja otthon nap mint nap a párja.

Attól még, hogy naponta új ruhában látod, nem biztos, hogy nem nyomasztják anyagi gondok.

Attól még, hogy boldog szingliként tűnik fel, nem biztos, hogy nem lengi át a magány minden este.

Vagy: attól még, hogy elégedett családanya és feleség, nem biztos, hogy nem vágyja a gondtalan és szabad szinglilétet titokban. Érd be a saját traumáiddal.

A szocializációs folyamat egyik kínkeserves, ám szükséges fázisa az, hogy tudd felismerni, kezelni és megoldani a saját problémáidat. Nietzsche pontosan ilyesmire gondolt, amikor kimondta kegyetlen tézisét, miszerint ami nem pusztít el, az megerősít. Valóban így van, nap mint nap igazolod azzal, hogy nem roppansz bele a rengeteg gondba, ami meghajlítja a hátadat, mint pálmát a teher. Amely alatt az mégis nő rendületlenül, mint az köztudott.

Vedd fel a cipőmet, és járj benne!

A problémákat megoldani vagy elengedni lehet. Az nem járható út és nem konstruktív opció, hogy feladja az ember. Persze, könnyebb a kívülálló szemlélődő pozíciójából osztani a bölcsességet, de azért az tény, hogy ebben a témában sajnos mindenki kompetensnek vallhatja magát.

Vagy te ismersz olyat, aki gond nélkül való? Irigylésre méltó élete lehet…. de tudod, mit? Vedd fel a cipőjét. és járj benne egy kicsit!

Aki burokban él, széltől és fénytől is óvják, ahogy a kis herceg a rózsáját, az soha nem lesz képes felnőni a későbbi saját problémáihoz.

Egyszerűen nem fejlődik ki benne az a pszichoszociális képesség, ami lehetővé teszi azt, hogy sérülés nélkül megoldjon és feldolgozzon egy jövőbeli traumát. A buborékos zsugorfóliával körbetekert védettekből lesznek a legéletképtelenebbek, ha jön egy megpróbáltatás.

 

Forrás:https://femina.hu/lelekprojekt/gonddal-teli-batyuk/

Nov. 26, 2019

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta nagy titkot őriz egy varázsládikában, ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.

Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is próbálták ellopni a ládikát, de hiába.
Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta őket élni.
Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.
--Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
--Uram én is olyan boldog szeretnék lenni, mint Te. Megmutatod nekem hogyan érjen el a boldogságot?
A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:
--Neked megmutatom a boldoggá válás titkát! Gyere velem és nagyon figyelj!!!
Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát: a szívemben és az eszemben.
A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit követned kell egész életedben.
Az első lépés az:
--Tudd , hogy Isten mindig veled van és ezért szeretned kell Őt és hálát adnod neki , mindazért amid van.
A második lépés az:
--szeretned kell önmagad és minden lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
--Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok. Sokat várok magamtól.
Nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni.
Ezt hívják: MAGAS ÖNBECSÜLÉSNEK.
A harmadik lépés:
--Gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz.
Vagyis, ha azt gondolod okos vagy, viselkedj okosan.
Ha azt gondolod képes vagy, tedd meg, amit kitűzöl magad elé.
Ha azt gondolod nincs akadály, amit le ne tudnál győzni, akkor tűzzél ki célokat és valósítsd meg őket.
Ezt hívják: MOTIVÁCIÓNAK.
A negyedik lépés:
--Ne irigyelj senkit azért amilye van, vagy ami ő maga.
Ők elérték céljukat, Te érdd el a sajátjaidat!!!
Ötödik lépés:
-- Ne őrizz a szívedben haragot senki iránt, mert ez az érzés nem engedi, hogy boldog légy!
Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts!!!
Hatodik lépés:
-- Ne vedd el azt ami a tiéd , mert a természet törvényei szerint, ha valakitől elvesznek valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet annál, amit te elvettél.
Fizesd meg a tartozásodat, add vissza ami nem a tiéd.
Kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti.
Így biztosítod a békédet.
Hetedik lépés:
--Ne bánj rosszul senkivel. A világ minden élőlényének joga van, hogy szeressék és tiszteljék.
Nyolcadik lépés:
-- Mindig mosolyogva kelj fel, fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban. Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van. Segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál, hogy semmit sem kapsz cserébe. Figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat. Nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak, és így BOLDOGOK LEGYENEK!!!!

Jun. 29, 2019

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy amerikai nagy városban , a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcasorokon, a város zaja szinte süketitő volt: az autósok nyomták dudát.


Egyszer csak megszólal az indián.

- Hallok egy tücsköt.

- Az nem lehet - mondta a barátja - ekkora zajban, hogy lehetne meghallani egy tücsköt?

- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!

- Ez őrültség! - mondta a barátja.

Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult, az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátjának leesett az álla.

- Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.

- Nem - válaszolta az indián - semmivel sem különbözik a tiedtől. A dolog csak azon múlik, mire figyelsz jobban.

- Ez lehetetlen, sose hallanék, meg egy tücsköt ebben a zajban!

- Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a fontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.

Az indián kivett zsebéből néhány pénzérmét és földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon a pénzérme ami leesett, nem az ővé-e.

- Látod mire gondoltam?
Az egész csak azon múlik, hogy mi a FONTOS számodra!!!


May. 16, 2019

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:

– Milyenek itt az emberek? – tudakolta.

– Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.

– Athéni vagyok.

– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.

– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.

– Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.

– Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.

– Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:

– Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:

– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.”

“Az életem a tanításom.”

Mahatma Gandhi


Dec. 22, 2017

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem
megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. 
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamban:
" Egy örökkévalóságig fogok itt várni
és még annyi más helyre kell mennem."
 
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
 
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is
kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg
játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút,
aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
 
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem,
hogy megvegyem ezt a babát?"
 
Az idős hölgy ezt felelte:
" Tudod te is: nincs elég pénzed
hogy megvedd ezt a babát, kedveském."
 
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon még itt öt percet,
amíg ő elmegy szétnézni. Hamar el is ment.
 
A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
 
Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle,
kinek  szeretné adni ezt a babát? "
 
Ezt a babát szerette a húgom leginkább és
ezt akarta a legjobban most Karácsonyra.
 Nagyon biztos volt benne hogy a télapó elhozza neki."
 
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki,
de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
 
"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most Ő van.
Oda kell ahhoz adnom anyukámnak,
és így Ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy.
 
" A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
"A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen."
 
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
 
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy
Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
 
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem,
de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
 
" Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen.
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt
és megkérdeztem a fiút: "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed,
hátha mégis lenne elég?"
 
Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én hozzáadtam némi pénzt
a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást.
Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
 
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.
" Aztán rám nézett és hozzátette:
"Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen,
legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát,
így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott!
 
Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát
anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
 
"De Ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát.
" Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
 
Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem.
Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.

Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal
ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik
kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt.
 
A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az
életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem
tudna felkelni a kómából, amibe esett.
 
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a
szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt.
 
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát,
majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak,
akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
 
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a
kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva
hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
 
Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért
- még a mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
 

 

Áldott karácsonyt! 🙂

Szabó Marianna