May. 16, 2019

Egy izgalmas kísérlet bebizonyította, hogy az elvárások kikapcsolása és a képzelőerő még igen idős embereket is döbbenetesen meg tud fiatalítani.

Néhány évvel ezelőtt Ellen Langer, a Harvard egyetem pszichológus professzora egy csoport öreg, legyengült férfit egyhetes elvonulásra hívott meg. Arra kérte őket, éljenek úgy, mintha húsz évvel fiatalabbak lennének.

Szállásukat húsz évvel korábbi stílusban rendezte be, beszerezte a két évtizeddel azelőtt divatos zeneszámokat, sőt az akkori sportesemények hangfelvételeit is lejátszotta a csoport nagy örömére. Vagyis ellenkező irányba fordította a vendégek tudatába beépített jelképes óramutatót. A férfiaknak szigorúan tilos volt bármiről beszélniük, ami a húsz éves 'időzárka' után történt, viszont megtárgyalták az immár huszonéves nagysikerű könyveket, és megnézték a korszak legjobb filmjeit. Dr. Langer arra buzdította őket, hogy az általuk megszokott külső segítség nélkül lássák el mindennapi szükségleteiket.

Merész terve bevált: néhány nap alatt a férfiak tartása kiegyenesedett, jobban mozogtak, gyorsabban jártak, élénkebben beszélgettek, sőt még a hallásuk is javult. Minden szempontból túlszárnyalták a kontrollcsoport tagjait, akik az 'időutazás' élménye nélkül töltöttek egy hetet elvonuláson. Vagyis azok, akik húsz évvel fiatalabbnak képzelték magukat, szervezetüket is rá tudták venni az azonnali megfiatalodásra.

Azóta több más kísérlet is igazolta, hogy a test alkalmazkodik ahhoz, amit tulajdonosa korához illőnek tekint. Ha pedig ez így van, akkor vállaljunk felelősséget testi állapotunkért és egészségünkért! Az energia a gondolatot követi.

Beata Bishop: Lelki mentőöv (könyv)

 

Mar. 2, 2019

Szinte nincs olyan ember, aki valamiért ne mérgelődne. A harag és a düh a gyenge érzelmi kontroll terméke, és nagyon sok hátránnyal jár: erősen csökken a vitalitás, és a haragvó ember szinte vonzza magához a betegségeket. A harag idegességet idéz elő, aminek eredményeképpen a következő alkalommal már gyorsabban méregbe gurulunk, szívverésünk szabálytalanná válik, vérnyomásunk magas értéket mutat, az izmok tónusossá válnak, rossz lesz az emésztés, alvászavarokkal és fáradtsággal küszködünk, fejfájás vagy migrén alakulhat ki, sőt szívinfarktus sem lehetetlen. A bosszankodásnak, haragnak igen gyakori következménye, hogy rosszkedvűek leszünk, elveszítjük uralmunkat gondolkodásunk és cselekedeteink felett, gyomorfekély és epekő alakulhat ki, ellenálló képességünk meggyengül, és idő előtt kellemetlen, beteg öregemberek leszünk.

Azzal, hogy mérgelődünk, valójában mások hibája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk negatív rezgésével önmagunkat gyengítjük, és teljesítőképességünket csökkentjük épp akkor, amikor a legjobb formában kellene lennünk. Senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy mérgelődjön; a bosszúság csak újabb bosszúságot szül!!!

Valójában miért is bosszankodunk?

Problémák, körülmények vagy ügyek miatt bosszankodunk, mások miatt és önmagunk miatt. Azért bosszankodunk, mert az életben nehézségek adódnak. Csakhogy mik ezek a „nehézségek"? Akkor emlegetünk nehézségeket, gondot, bajt, problémát, amikor a körülmények nem felelnek meg elképzeléseinknek. De miért nem változtatjuk meg az elképzeléseinket? Ha semmit nem várok el, nincs is okom arra, hogy bosszankodjam. Ugyan miért is? Ebben az esetben ugyanis már semmi nincs bennem, amivel a körülmények konfrontálódnának, ráadásul tudom, hogy a nehézség az élet értelme, miként az iskola értelme a tanulás.

A nehézségek ráirányítják a figyelmet valamely tökéletlenségemre, s ahogy tökéletesítem magam, úgy tűnnek el rendre a nehézségek, hasonlatosan ahhoz, ahogy az ok megszüntetésével megszűnik az okozat is.

A bosszúság egyúttal agresszió is, s mint ilyen, negatív energia, amely diszharmóniát okoz, ami pedig betegséget idéz elő.

Aki bosszankodik, az nem ért egyet az élettel, nem fogadja el az életet úgy, ahogy van. Ám teljesen mindegy, min bosszankodunk, azon ugyanis a mi bosszúságunk semmit nem változtat. S minthogy a helyzet az én bosszankodásommal mit sem változott, ezen akár újra bosszankodhatnék!!! Bármin is bosszankodunk, mindig az egészségünkkel fizetünk érte.

Megengedhetjük-e ezt magunknak? Megengedhetjük-e azt a luxust, hogy paprikajancsiként ugráljunk, bárki húzza is a madzagot?

Aki nem tudja túltenni magát a sértéseken, az nem elég bölcs, és önbizalma is kevés. A sértéssel ugyanis semmi nem változik meg, Inkább segítenem kellene neki, hogy megnyugodjon, ahelyett hogy ugyancsak diszharmonikusan reagálok. Nem is annyira a bosszúság oka a fontos, hanem az a mód, ahogy bizonyos körülményre reagálok, hogy mennyire veszem komolyan, és hogyan tudom feldolgozni. Minden az én beállítottságomtól függ, nem pedig a külső körülményektől!

 Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek.

Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk, hiszen az egészet többnyire mi magunk idézzük elő. És egyáltalán ne higgyük, hogy muszáj haragudnunk! Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az Vagyok, Aki Vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!

Minél gyakrabban és intenzívebben mérgelődöm, annál rosszabb lesz az általános állapotom. A nagy megterhelések hosszú távon negatívan hatnak az egészségre, míg a kisebb bosszúságok többnyire a pillanatnyi állapotra hatnak erősebben.

 A mérgelődéstől a következőképpen tudok megszabadulni:

  • Minden embert olyannak fogadok el, amilyen, és ráhagyom, hogy megváltozik-e és mikor. Nem mindenki lehet a barátom, de mindenki a tanítóm.
  • Megszabadítom magam minden elvárástól, és hagyom, hogy az élet olyan legyen, amilyen. Amíg ugyanis elvárásaim vannak, kényszerűen újra meg újra csalódni fogok. Közben pedig becsapom magam, mert ha úgy történik, ahogy vártam, nem is vagyok különösebben boldog, hiszen végül is az történt, amit vártam, ám ha másként történik, bosszankodom. Az életnek pedig csak egyetlen lehetősége van, hogy azt csinálja, amit várok, ám ezer egyéb lehetősége, hogy másként csinálja. Természetesen annyiszor mérgelődhetek naponta, ahányszor csak akarok, de nem vagyok köteles!
  • Felismerem, hogy a világon semmi és senki nem bosszanthat engem, kizárólag én magam, viszont csakis én szabadíthatom meg magam a bosszúságtól, éspedig végérvényesen!

Ha az emberek gyakrabban fordulnának magukba, ritkábban lennének magukon kívül.

A szó olyan, mint a méh: méze és fullánkja van.” (Talmud)

Szeretettel

Szabó Marianna

 

A cikk, Kurt Tepperwein: Szellemi törvények c. könyve nyomán készült!

Mar. 1, 2019

Katinka Soetens: három gyermek édesanyja, eredetileg holland származású, aki azonban már egy jó ideje Angliában él. Szertartásokat, nemzetközi mozgásmeditációs műhelyeket, vezet és Istennő kurzusokat valamint gyógyításokat tart nemcsak Angliában, hanem Európa szerte. Általa írt szavakat idézek nektek, mert ez mindenkinek szól. Remélem Neked is!

“Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, akkor szeress egy férfit igazán."

Szeresd őt igazán. Válaszd ki azt, akinek a Lelke a tiédhez szól. Aki lát téged. Aki elég bátor ahhoz, hogy féljen.
Fogadd el a kezét és vezesd finoman házi tűzhelyed véréhez… Ahol érezheti a melegedet saját magán… hagyd ott megpihenni… és égesd el a tüzedben a terheit… Nézz bele a szemébe… Nézz bele lénye mélyébe… és lásd azt, ami ott alszik, vagy ébred…

Nézz bele a szemébe… lásd ott az apáit és nagyapáit… az összes háborút és őrültséget, amit a szellemük távoli helyek, távoli időkben harcolt… lásd ott az őrületet és fájdalmat, amit a mások-fölötti-hatalom világa hozott nekik és a hozzájuk tartozóknak… Lásd a fájdalmukat, a harcaikat, a gyötrődést és a bűntudatot… lásd ítéletek nélkül… majd engedd el… érezz bele az őseitől örökölt terhekbe.

És tudd, hogy menedéket keres nálad… engedd, hogy beleolvadjon a megtartó pillantásodba… és tudd, hogy nem kell visszatükröznöd a benne dúló viharokat… mert méhed van… édes és mélységes kapu van benned… amely elmossa a régi sebeket…

Ha meg akarod változtatni a világot, akkor szeress egy férfit… szeresd őt igazán… Ülj előtte… női erőd teljes szépségében… sebezhetőséged lélegzetében… a benned élő kislány ártatlan játékosságában… és a halál mélységeiben…

Küldj neki meghívót a virágzásodba… engedd, hogy feléd lépjen… és ússz vele együtt a Föld méhében, csendes tudásban, együtt…
És amikor visszahúzódik… mert vissza fog… félelmében elrejtőzik a barlangjában… akkor gyűjtsd magad köré a nagymamáidat… engedd, hogy a bölcsességük körbeöleljen… halld a suttogásuk… és engedd, hogy a benned lévő rémült kislány megnyugodjon… maradj nyugodt… és várd türelmesen a visszatértét… ülj az ajtajánál és énekelj… az emlékezés dalát… hogy újra meglágyuljék.

Ne provokáld benne a kisfiút, praktikákkal, játszmákkal, csábítással… csak azért, hogy a pusztítás hálójába húzd, a gyűlölet és káosz helyére. Amely szörnyűbb, mint az összes háború, melyet valaha harcolt… Ez nem női energia, csak bosszú, méreg, a világunk megerőszakolása, amelyben elvérzik a nő miközben a férfit kiheréli… ez mindannyiunkat megöl…
És mindegy, hogy az anyja ölelte-e vagy nem, legyél te most valódi anya. Tartsd meg a kegyelmedben, vezesd a Föld méhébe saját mélységeiden keresztül… Ne büntesd a sebeiért és azért, mert nem tud megfelelni a szükségleteidnek… sírj érte édes folyókat… és engedd, hogy a véred haza vezesse…

Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit… szeresd őt igazán… Szeresd őt mezítelenül és szabadon… Szeresd őt annyira, hogy megnyitod a tested és a lelked a születés és halál ciklusaira… És köszönd meg neki a lehetőséget… ahogy végigtáncoltok a zúgó szeleken… és a csendes erdőkön… Legyél bátor törékenynek lenni… és engedd, hogy magába igya lágy szirmaidat…

Engedd, hogy megtartson… hogy felálljon és védelmezzen… dőlj bele a karjaiba és bízz abban, hogy megtart… akkor is, ha előtte már ezerszer elejtettek…

Tanítsd arra, hogy megadja magát… azzal, hogy megadod magadat… váljatok eggyé az édes semmivel, a világok szívével…

Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit… szeresd őt igazán… bátorítsd… tápláld… halld meg… tartsd meg… gyógyítsd meg… és cserébe ő támogat és védelmez… erős karokkal, tiszta gondolatokkal és célba találó nyilakkal… mert képes rá… ha engeded… az lesz, akiről álmodsz…

Ha szeretni akarsz egy férfit… szeresd magadat… az apádat… a fiadat… a volt szerelmeidet… az első fiút, akit megcsókoltál… és az utolsót, akit elsirattál…

Köszönd meg az összes ajándékot, amely ezen találkozáshoz vezetett… ahhoz, aki most előtted áll… és keresd meg benne a magot… az új magját… a magot, amit táplálhatsz… és amiből új világot növeszthettek együtt“.

Változtasd meg a világot!

Szabó Marianna

Forrás:http://webcache.googleusercontent.com.lotusz.cofeblog

Apr. 16, 2018

Néha, amikor látom az ideges, türelmetlen, pénz után reggeltől estig rohanó embereket, visszaemlékszem, milyen jó is volt régen. Én a hatvanas évek közepén születtem, de mindegy, hogy ötvenes évek, hatvanas évek, vagy hetvenes évek, szinte ugyanúgy boldogok voltunk. Most nem látom a boldogságot az emberek szemében, pedig legtöbb embernek mindene megvan. Van hol laknia, van munkája, van mit ennie, mégsem boldog.

 

Gyermekként tudtunk örülni az apróságoknak is!

Öröm volt hétvégén kimenni a kertbe kicsit kapálni, pihenésképpen friss gyümölcsöt enni. Öröm volt a lányokkal kimenni a mezőre  virágot szedni, futni a nyulak után, hajtani a teheneket, legeltetni a birkákat, hallgatni a pásztorok meséit, elmenni cseresznyézni. Öröm volt a réten a fiúkkal focizni.  De jó volt!

Mindig együtt voltunk!

Számháborúztunk, bicajoztunk, rollereztünk, örömmel jártunk iskolába, és tanulni is öröm volt. Szerettük tanárainkat, akik szigorúak voltak, mégis igazságosak! Minden könyv és mese azóta is, a fejemben van, így a Kincskereső kisködmön, Benedek Elek meséi, Andersen meséi, A nagy Indián könyv, a Dzsungel könyve, Magyar népmesék, Mekk-Elek, Mirr-Murr, Vackor, Mézga Géza, az Esti mese macija, Frédi és Béni, Vuk, Kengyelfutó gyalogkakukk, Bambi, Dörmögő Dömötör, stb.. Csupa tanító jellegű kedves emlék!

Mindennek tudtunk örülni! 

Összeült a család, közösen ettünk egy nagy leveses tálból, sétáltunk kézen-fogva barátainkkal, tollasoztunk, néha szalonnát sütöttünk, utaztunk Trabanttal, Wartburggal, Moszkviccsal, Skodával, Volgával, Warsawával, bogárhátúval, kinek milyen autója volt éppen, vagy busszal, vonattal, és nevettünk sokat. Megbecsültünk mindent, amit mi a szüleinktől kaptunk, és minden pillanatot, amit mindnyájan az Élettől kaptunk.

Szép volt minden! Szegények voltunk, de boldogok!

Most nem beszélek a társadalomról, a politikáról, vagy annak hibáiról, mert ez a cikk nem erról szól. De akkoriban tudtunk örülni minden kis játéknak, babának, pici ajándéknak, a meghitt együttléteknek, a parázsló teatűzhely melegének, egyszóval, más volt az élet.

A mai a gyermekek, nagyon nehezen, vagy el sem tudják képzelni azt, hogy kapáljanak, állatot, neveljenek, növényeket termesszenek, hogy ebből megéljenek. A mai gyermekek menekülnek a családtól, alig várják, hogy külön éljenek, pedig régen együtt élt akár több generáció is. Boldogok voltunk! Hallgattunk szüleink intelmeire, nagyszüleink bölcsességére, közeli rokonaink tapasztalataira.

A mai gyermekek nem szívesen tollasoznak, fociznak a réten, vagy ülnek egy öreg tölgyfa árnyékába, hogy beszélgessenek egymással., ahol igazi barátságok köttettek.  Vagyis beszélgetnek, ismerkednek Interneten, az okos-telefonjukon, személytelen arctalan oldalakon, ahol nem látják, hallják, érzik a másik reakcióját, hisz Chatelés, e-mailezés közben nem küldünk és fogadunk olyan nonverbális jeleket, amik nélkül egy hétköznapi beszélgetés elképzelhetetlen volna. 

Az ártatlanság, őszinteség, természetesség kora lejárt!

Hová vezet mindez? Egy arctalan robotizált mesterséges világhoz, ahol az érték nem a család, hanem a pénz, mely tönkre tesz mindent, amit mi életnek nevezünk!

Mit rontottunk el?

Talán azt, hogy meg akartuk kímélni gyermekeinket, és ezzel ártottunk a legtöbbet.

Hogyan fordíthatnánk ezt vissza? 

Ha mindannyian megértenénk, hogy mi természeti népek vagyunk, nem robotok! Ha, nem a pénz Istenében hinnénk, hanem az egy élő teremtő Istenben, aki egyetlen törvényt adott nekünk, a legfontosabbat, a szeretetét.

Szabó Marianna

Jan. 16, 2018

A Meteora-kolostorok legbelső, zárt világába ma is csak kevesen léphetnek be. Csodálatos középkori tájat találunk, mesebeli vidéket, ahol a föld és az ég összeér.Évente sok százezren gyűrik le a tériszonyukat a görögországi Meteoráknál, hogy lássák a hit erejét, és megérezzék a csodát.

Hol találjuk?


A Meteorák Görögország középső részén, Kalambáka (a Google térképen Kalampaka) városnál találhatók. A kolostorok a környező 100-200 méter magas sziklacsúcsokon egyensúlyoznak.
A Meteorák 1988 óta a világörökség része. Az évszázadokkal ezelőtt épült 24 bizánci kolostor közül ma mindössze hat működik.

Miért a sziklákra építették a kolostorokat?


A történet a múlt homályába vész, különböző verziók keringenek. A régészeti kutatások szerint már i. sz. 950-ben a környező barlangokban megjelentek a világi életet megtagadó első remeték és aszkéták. Vallási kötelezettségeik azonban templomi istentiszteletet és áldozást követeltek, amelyeket egy papnak kellett tartania.
Eleinte egy közeli kis templomba jártak, majd az évszázadok során egymás után alapították a kolostorokat.
A sziklacsúcsokon a világ zajától távol, a középkorban egyébként gyakori ellenséges támadásoktól nem zavartatva gyakorolhatták Isten imádatát.
Mivel a kolostorépítés rendkívül összehangolt munkát igényelt, összekovácsolta az egyes szerzetescsoportokat. Külön kolostoruk volt az apácáknak, és külön a férfiaknak, a szerzeteseknek. A hívő fejedelmek, nagyurak számos kiváltsággal és adománnyal támogatták a sziklacsúcsokra épült, biztonságos, veszély esetén menedéknek is kiváló kolostorvárost.

Hogyan éltek itt a szerzetesek?


Az elmúlt ezer év során nem sokat változott az élet a Meteora-kolostorokban. Az épületeket folyamatosan bővítették, csinosították. Az építőanyagot létrán, kötelekkel vagy ahogy napjainkban is teszik, drótkötélpályán juttatták a sziklacsúcsokra. A fizikai munka és a vallás talán sehol sincs ilyen közel egymáshoz a világon mint itt, a Meteoráknál.
A szerzetesek rendkívül visszafogott, puritán életet éltek. Többen közülük gyermekes apák voltak, akiket a vallási fogékonyságuk késztetett arra, hogy szerzetesruhát öltsenek. A nap nagy részét, általában 11 órát áhítattal, imádkozással, lelki élettel töltöttek, a fennmaradó időben kertészkedtek, méhészkedtek, gyógynövényekkel foglalkoztak, karban tartották a kolostort.
Azonban a szerzetesek is emberek.
A bűnbeesetteknek vagy azoknak, akik vétkeztek a keresztény ortodox szerzetesrend szigorú szabályai ellen, börtönbe kellett vonulniuk. Hetekig, hónapokig egy sziklaüregbe zárták őket. Sokan elfeledett magányban haltak meg.

Miért érdemes megnézni a kolostorokat?


Egészen különleges, ősi atmoszférájuk van az épületeknek. A hit ereje járja át a környéket. A kolostorok sekrestyéiben, könyvtáraiban az ortodox vallás legértékesebb szellemi és művészeti örökségével lehet találkozni.

Miként alakultak ki ezek a magányos sziklacsúcsok?


A sztori nagyjából 65 millió évvel ezelőtt, közvetlenül a dinók kihalása után kezdődött. Akkor a környéken olyan tengeröböl lehetett, ahol a folyók sok hordalékot raktak le. Ez összecementálódott, majd 30 millió éve a tektonikus mozgások következtében az európai kontinens, és vele együtt Görögország mai területe is, emelkedni kezdett, a tenger pedig visszahúzódott.
A terület fennsík volt, amelyet az évmilliók során az erózió és más külső erők felszabdaltak.
Az egykori síkságból mára a sziklatornyok és sziklahegyek maradtak meg.

Ne felejtsd el megérinteni a Fekete Madonna almáját, mert amit kívánsz az teljesül! Nekünk bejött!

Szabó Marianna