Apr. 16, 2018

Régen boldogabbak voltunk…

Néha, amikor látom az ideges, türelmetlen, pénz után reggeltől estig rohanó embereket, visszaemlékszem, milyen jó is volt régen. Én a hatvanas évek közepén születtem, de mindegy, hogy ötvenes évek, hatvanas évek, vagy hetvenes évek, szinte ugyanúgy boldogok voltunk. Most nem látom a boldogságot az emberek szemében, pedig legtöbb embernek mindene megvan. Van hol laknia, van munkája, van mit ennie, mégsem boldog.

 

Gyermekként tudtunk örülni az apróságoknak is!

Öröm volt hétvégén kimenni a kertbe kicsit kapálni, pihenésképpen friss gyümölcsöt enni. Öröm volt a lányokkal kimenni a mezőre  virágot szedni, futni a nyulak után, hajtani a teheneket, legeltetni a birkákat, hallgatni a pásztorok meséit, elmenni cseresznyézni. Öröm volt a réten a fiúkkal focizni.  De jó volt!

Mindig együtt voltunk!

Számháborúztunk, bicajoztunk, rollereztünk, örömmel jártunk iskolába, és tanulni is öröm volt. Szerettük tanárainkat, akik szigorúak voltak, mégis igazságosak! Minden könyv és mese azóta is, a fejemben van, így a Kincskereső kisködmön, Benedek Elek meséi, Andersen meséi, A nagy Indián könyv, a Dzsungel könyve, Magyar népmesék, Mekk-Elek, Mirr-Murr, Vackor, Mézga Géza, az Esti mese macija, Frédi és Béni, Vuk, Kengyelfutó gyalogkakukk, Bambi, Dörmögő Dömötör, stb.. Csupa tanító jellegű kedves emlék!

Mindennek tudtunk örülni! 

Összeült a család, közösen ettünk egy nagy leveses tálból, sétáltunk kézen-fogva barátainkkal, tollasoztunk, néha szalonnát sütöttünk, utaztunk Trabanttal, Wartburggal, Moszkviccsal, Skodával, Volgával, Warsawával, bogárhátúval, kinek milyen autója volt éppen, vagy busszal, vonattal, és nevettünk sokat. Megbecsültünk mindent, amit mi a szüleinktől kaptunk, és minden pillanatot, amit mindnyájan az Élettől kaptunk.

Szép volt minden! Szegények voltunk, de boldogok!

Most nem beszélek a társadalomról, a politikáról, vagy annak hibáiról, mert ez a cikk nem erról szól. De akkoriban tudtunk örülni minden kis játéknak, babának, pici ajándéknak, a meghitt együttléteknek, a parázsló teatűzhely melegének, egyszóval, más volt az élet.

A mai a gyermekek, nagyon nehezen, vagy el sem tudják képzelni azt, hogy kapáljanak, állatot, neveljenek, növényeket termesszenek, hogy ebből megéljenek. A mai gyermekek menekülnek a családtól, alig várják, hogy külön éljenek, pedig régen együtt élt akár több generáció is. Boldogok voltunk! Hallgattunk szüleink intelmeire, nagyszüleink bölcsességére, közeli rokonaink tapasztalataira.

A mai gyermekek nem szívesen tollasoznak, fociznak a réten, vagy ülnek egy öreg tölgyfa árnyékába, hogy beszélgessenek egymással., ahol igazi barátságok köttettek.  Vagyis beszélgetnek, ismerkednek Interneten, az okos-telefonjukon, személytelen arctalan oldalakon, ahol nem látják, hallják, érzik a másik reakcióját, hisz Chatelés, e-mailezés közben nem küldünk és fogadunk olyan nonverbális jeleket, amik nélkül egy hétköznapi beszélgetés elképzelhetetlen volna. 

Az ártatlanság, őszinteség, természetesség kora lejárt!

Hová vezet mindez? Egy arctalan robotizált mesterséges világhoz, ahol az érték nem a család, hanem a pénz, mely tönkre tesz mindent, amit mi életnek nevezünk!

Mit rontottunk el?

Talán azt, hogy meg akartuk kímélni gyermekeinket, és ezzel ártottunk a legtöbbet.

Hogyan fordíthatnánk ezt vissza? 

Ha mindannyian megértenénk, hogy mi természeti népek vagyunk, nem robotok! Ha, nem a pénz Istenében hinnénk, hanem az egy élő teremtő Istenben, aki egyetlen törvényt adott nekünk, a legfontosabbat, a szeretetét.

Szabó Marianna