Dec. 9, 2019

A szeretet nyelvén szólva

"Aki a szeretet nyelvén szólal meg, annak azok válaszolnak, akik értik ezt a nyelvet. Bár minden ember ismeri, de nem mindenki használja." (Tatiosz)

Ezen a nyelven négy mélységben szólhatunk egymáshoz: épphogy odavillantva, aztán mindennapi kedvességgel; majd emberi figyelemmel; végül a lelkünk mélyével, ahol érezzük a közös gyökereinket. Ekkor leomlanak a válaszfalak, amit a világi szokások emeltek közénk. Ekkor szavak nélkül tudjuk, hogy két embert csak a sorsa választhat el egymástól. Mert mindketten ugyanolyan jók, és ugyanolyan védtelenek. Mert szükségük van egymásra ahhoz, hogy éljenek, hogy élni tudjanak.

Sok ember nem érti a szeretet nyelvét, ha Te a lelkeddel válaszolsz, ezért ne hidd, hogy mások nem szeretnek téged. Egyszerűen csak nem tudja, hogyan teremtsen kapcsolatot a saját lelkével, ami láthatatlan. Pedig érzi, hogy van egy közös nyelv, amellyel szavak nélkül is feltárhatja magát, ha akarja. Persze ez csak annak adatik meg, aki bátor, aki engedi látni Önmagát, (ez vagyok). Ő már megtalálta a lelkét és tudja, hogy bármi történhet a földön, a lélek sebezhetetlen.

Akik értenek a lélek nyelvén, és használni tudják mind a négy mélységet, már nem fogják félreérteni az embereket. És nem lesz több könny a szívükben.

Ha megtaláltad magadban azt, aki láthatatlan benned, ha érzed, és tudod, ki vagy Te, ne haragudj azokra, akiket szeretsz, mert még nem ismerik, csak most tanulják a szeretet nyelvét, mind a négy mélységben. Hiszen Te már megtanultad, hogy hogyan szólalj meg bátran a szeretet nyelvén és a lélek hangján.