Feb. 27, 2019

 

David Tumarinson (filmszínész), nagyon meghitt módon írja le, mi történik, amikor egy férfi igazán megölel egy nőt.

“Amikor a férfi megöleli hátulról a kedvesét, átölelve őt teljesen, akkor egy kört zár be karjaival. Ez az ő köre. Ez a kör a gyengédség, a védelem és a melegség köre. Ennek a szenvedélyes körnek a közepén a nő helyezkedik el, és ez egy megszentelt pillanat, ami azt mutatja, hogy ebben a különleges pillanatban a nő van a férfi világegyetemének középpontjában. A nő csendben van és csak hagyja, hogy szeretet hullámai átjárják. Kezei melegséget adnak.

Amikor egy férfi megölel egy nőt, úgy érzi, hogy szárnyal, mintha valóban tudna repülni. Ez egy szeretet-kör, ami nyugodt és barátságos. Úgy olvad el a nő, mint a kockacukor a forró teában. Ki is áll valóban a központban? És mit érez a nő ilyenkor?

Nőről vagy lányról van szó? Ő az, aki a szeretet adja, vagy kapja? Vajon az ölelés megnyitja a nő gondolatait, érzéseit a férfi felé, vagy inkább elrejti azokat? Elvégre ez a szeretetteljes kör védelmezi őt. Védelmezi a külvilágtól, amely magányos és hideg.De a férfi karjaiban kényelmes. Az erős karjai védelmet adnak számára.

Minden nő ilyen erős, szeretetteljes ölelésre vágyik a férjétől, barátjától. Mindig is ebben reménykedik, hogy megkapja.

Ezért öleld meg minél gyakrabban a párod, az életed nőjét: aki meleg, szeretetteljes ölelésre vágyik és arra, hogy néhány pillanatig a te Univerzumod középpontja lehessen!”

Szeretettel
Szabó Marianna

 

 

Feb. 26, 2019

A szeretet törvénye

A szeretet alaptörvénye annak az erőnek, melyet mi Istennek nevezünk. Ha megtanulunk szeretni, és ezt párosítani is tudjuk bölcsességgel, akkor tökéletesek leszünk. Feladatunk és egyben életünk értelme is ezen a földön, hogy megtanuljunk szeretni. Nemcsak a partnerünket, hanem egy olyan, mindent átfogó szeretet képességét kell elsajátítanunk, amely többé már senkit és semmit nem zár ki. Ekképpen az Ő szeretetének hírnökei lehetünk. A szeretet azt is jelenti, hogy lehetőséget adok mások számára önmaguk megismerésére.

Szerelmesnek lenni és igazán szeretni két különböző dolog, miként a virág és a gyümölcs.

A gyümölcs megjelenésével eltűnik a virág. A szeretet azt jelenti, hogy megértően, tudatosan elfogadom a tökéletlent. Nem külső cselekedetekben nyilvánul meg, hanem létünk alapvetően megváltozik. A szeretetben mindig éppen azt a társat találjuk meg, aki nekünk megfelel, ugyanis a rezonancia törvényének megfelelően csak ilyen partnert tudunk magunkhoz vonzani. Igen gyakran csupán ezért keressük a szeretetet valamely partnerkapcsolatban, mert képtelenek vagyunk magunkat szeretni. Mindenki alkot magának egy ideálképet önmagáról, akár tudatosan, akár tudattalanul, és így saját másságát nem fogadja el. Minthogy a külső csupán a belső tükörképe, ekképpen saját külsejét is elutasítja. Az ideálkép azonban cél, és valamely célt csak úgy érhet el az ember, ha nekivág az útnak. Azzal, hogy nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, csak azt az érzésünket erősítjük, hogy másmilyennek teremtettek bennünket. Másmilyenek azonban csupán akkor leszünk, ha megváltoztatjuk magunkat. És erre minden pillanatban lehetőségünk van. Ezzel a lehetőséggel azonban csak akkor élhetünk, ha előbb elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és így is szeretni tudjuk magunkat.

Ha valakit szeretek, akkor önmagamat adom, az illetőnek a legjobbakat akarom és kívánom, anélkül hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást várnék.

A szeretet adni akar, és az adásban teljesíti ki magát. A szeretet az az öröm, amelyet akkor érzünk, amikor a szeretett emberre gondolunk, vagy a társaságában vagyunk, vagy valamely közösen végzett munkában beteljesülést találunk.

  • A szeretet azt jelenti, hogy megnyitom magam, és beengedem a többieket, hagyom, hogy részt vegyenek mindabban, ami engem foglalkoztat, megosztom magam velük, önmagamat felkínálom nekik.
  • A szeretet azt jelenti, hogy örömmel munkálkodom mások javán, és hozzájárulok személyes kibontakozásukhoz.

Gyakran mondjuk: „szeretlek", ám többnyire ezen azt értjük: „szükségem van rád", vagy: „ne hagyj el". 

Mindez azt mutatja, hogy az igazi szeretetet még nem tapasztaltuk meg. Ennek előfeltétele, hogy önmagunkat feltétel nélkül elfogadjuk, és olyannak szeressük, amilyenek vagyunk. Ennek segítségével eljutunk oda, hogy egyedül is boldogok és elégedettek leszünk, s akkor mások kritikája már nem érint bennünket fájdalmasan, nem függünk többé másoktól.

Ameddig ugyanis szükségem van másokra, nem vagyok teljesen szabad.

Mihelyt megszabadulunk attól a félelmünktől, hogy egyedül maradunk, képesek leszünk partnerünknek is nagyobb szabadságot adni. Csak ekkor válik lehetővé az igaz szeretet, mert a szeretet nem zár be, és nem tart fogva. Ha megpróbáljuk a másikat láncra verni, meghal a szeretet, és nem marad belőle más, mint a megszokás.

Hasonló a hasonlót vonzza?

Vonzódunk a hozzánk hasonlókhoz, mert általuk megerősítve érezzük magunkat abban, amilyenek vagyunk. Ugyanakkor az ellentétek, amennyiben kiegészítik egymást, vonzzák is egymást. Mindarra, ami bennünket tökéletessé tesz, szükségünk van, és magunkhoz vonzzuk. Azt mondhatjuk hát, hogy az alapvető hasonlóságok egy kapcsolat alapját adják, az egymást kiegészítő különbözőségek pedig az igézetet.

A szerelmes szélsőséges hangulatváltozásokat és féltékenységet érez, és a külső szemlélő számára meglehetősen egoistának tűnik, mivel érzései viszonzását várja el. Sok esetben egyenesen fenyegető, követelőző, sőt fojtogató lehet szerelme tárgya számára, akitől folyvást azt követeli, hogy adja szerelmének egyértelmű bizonyítékát. A szerelmes birtokolni akarja szerelmét, kisajátítani, függővé tenni. Csakhogy mindaddig, amíg a szeretetben a függőségnek bármilyen formája megvan, a kapcsolat nem tökéletes.

A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége. A szeretetben nem várok feltétlen viszonzást, cselekedeteim mozgatórugója a gyengéd odafigyelés, nagyrabecsülés és csodálat. Szerethetek mellette másokat is, és ezt a jogot neki is megadom. Érzelmileg független vagyok a másik reakcióitól, mert szeretem őt, függetlenül attól, hogy érzelmeim viszonzásra találnak-e vagy sem.

Művészet-e a szeretet?

Sokan úgy vélik, hogy a szeretet, szerelem, a véletlen műve, ami felbukkan az ember életében, ha éppen szerencséje van. Ám ha a szeretet, szerelem művészet, akkor tudnom kell az összefüggéseket, és készen kell állnom, hogy mindent megtegyek, ami szükséges. És éppen ez a probléma, hogy a legtöbb embert a szeretetnek csupán egy része érdekli, éspedig az, amelyet ő kap. Azt akarja, hogy őt szeressék, és igen kevéssé törődik azzal, vajon ő maga képes-e szeretetet adni. Sokan úgy vélik, hogy nincs is mit tanulni, hiszen a szeretet, szerelem nem az egyén képességeitől, hanem a szerelem, szeretet tárgyától függ. Ha rátalálok az igazi páromra, akkor a szerelem, szeretet magától jön, vélik sokan. Ám elfelejtik, hogy a szeretet egyszerre jelenti, hogy adok és kapok, és mindig az adással kezdődik. Ez a szeretet, szerelem legnagyobb titka.

Szabó Marianna

(Az írás Kurt Tepperwein, Szellemi törvények könyve alapján készült!)

Feb. 19, 2019

A felelősség vállalásról...

Aki boldogságot akar, annak mindenképpen hinnie kell benne, hogy ő maga alakítja a sorsát, pl. a házasságának alakulását is. Aki ebben nem hisz, automatikusan abban a hitben él, hogy alig van némi beleszólása élete alakulásába, ezért nemigen befolyásolhatja a házasságát sem. Ez, nem emberhez méltó hozzáállás. Hinnünk kell benne, hogy valamilyen szinten magunk vagyunk felelősek a sikereinkért, a boldogságunkért, a hangulatunkért, mint ahogyan a középszerűségünkért és azért is, ha rengeteget szenvedünk és küzdünk a mindennapokban. Tudatosan, vagy tudat alatt, de mindenképpen mi intézzük a dolgainkat. A boldogtalan emberek, inkább az áldozat szerepét alakítják ahelyett, hogy felelősséget vállalnának az életük alakulásáért, vagy tetteikért.

Az áldozat gyakorta hangoztatja: -"Jaj, milyen szerencsétlenül alakultak a dolgaim!" -"szegény én!" alapállást teszi elsősorban magáévá. Így aztán érvényesül a szándék törvényének elve, és a szó szoros értelmében áldozatokká válnak, boldogtalanok lesznek.

Hangsúlyozom, hogy az ilyen emberek az áldozat szerepét alakítják. Nem azt mondtam róluk, hogy áldozatok. Nem hinném, hogy bárki, is valóban áldozat lenne. Úgy gondolom, az emberek azért játszanak áldozatot, mert azt hiszik, ez előnyös számukra. Ezt később részletesebben is kifejtem. 

Miből tudhatjuk, hogy valaki áldozatot játszik?

Ennek három nyilvánvaló jele van:

Mielőtt leírnám ezeket a jeleket, szeretném hangsúlyozni, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy olvasóim közül senkire sem jellemzőek az itt leírt létezési módok. SmileDe, esetleg, talán, mégis előfordulhat, hogy ismernek valakit, akire igen. SmileAz is lehet, hogy talán közeli ismerősük az illető! Akárhogyan is van, mindenképpen azt ajánlom, szívleljék meg alaposan ezeket a gondolatokat.

Az áldozat 1. ismertetőjele: A hibáztatás

Az áldozatok, általában a másokra mutogatást űzik mesterfokon. Ha arra kerül a szó, miért nem boldogok? Miért tart ott az életük ahol, vagy miért van olyan állapotban a házasságuk, párkapcsolatuk amilyenben van? Hibáztatnak! A lényeg, hogy minél több személyt, illetve körülményt tegyenek felelőssé nyomorúságukért anélkül, hogy magukba néznének.

Az áldozatok szeretik ezt a játékot űzni. Sajnos azonban másoknak, akik éppen jelen vannak, cseppet sem szívderítő élmény, mivel könnyő célpontokká válnak. Az áldozatok okolják a gazdaságot, a kormányt, a tőzsdét, a brókerüket, a vállalkozásuk típusát, a munkaadójukat, az alkalmazottaikat, a főnöküket, vezetőséget, feletteseiket, beosztottaikat, az ügyfélszolgálatot, a szállítmányozási osztályt, az üzlettársukat, a házastársukat, anyóssukat, testvérüket, szomszédot, Istent, no meg természetesen a szüleiket és a házasságukat. Mindig akad valaki, akire rá lehet kenni a felelősséget. Ismerős? " Rajtam kívül mindenki hülye! A baj az, hogy mindig másra mutogatnak, csak magukra nem, mindíg mást hibáztatnak. Ismersz ilyeneket? Smile

Az áldozat 2. ismertető jele: A magyarázkodás

Ha az áldozatok éppen nem másokat okolnak, akkor többnyire mentséget, magyarázatot keresnek a helyzetükre.
Ilyesmiket mondanak: "Rossz passzban voltam, nem tudtam mindent megtenni." "Én is emberből vagyok, nem tudok mindent tökéletesen csinálni, ha tudtam volna mit kell megtenni, megtettem volna."...Egyszerűen utólag megmagyarázzák, miért nem tudtak tenni, az ügy érdekében.

Az áldozat 3. Ismertető jele: A siránkozás

A siránkozás az, ami a legtöbbet árt az egészségünknek és a boldogságunknak. A legeslegtöbbet! Miért? Én hiszek abban az egyetemes törvényszerőségben, hogy "amire figyelsz, az megnő". Amikor panaszkodunk, mire koncentrálunk: arra, ami jó az életünkben, vagy arra, ami rossz? Amire figyelünk, az megnő, ennél fogva többet kapunk a rosszból.

A személyiségfejlődéssel foglalkozó szakemberek beszélnek a vonzás törvényéről. Ez így szól:

"Hasonló a hasonlónak örül", vagyis amikor siránkozunk, valójában a nyomorúságot vonzzuk be az életünkbe.

Amikor panaszkodunk, eleven, két lábon járó "nyomormágnessé" leszünk. Észrevetted már, hogy a panaszkodóknak általában nehéz az életük? Úgy tőnik, minden elromlik körülöttük, ami elromolhat. Azt szokták mondani: "Hogyne panaszkodnék — nézd, milyen szerencsétlen az életem!"

Most már, hogy jobban tudod, magyarázd el nekik: "Ez nem így van. Csak azért szerencsétlen az életed, mert panaszkodsz. Próbáld távol tartani magadtól a panaszkodókat, mert téged is ,,megfertőz" rossz energiát közvetít, ne vedd át a rezgését.

Biztosíthatlak, meg fogsz lepődni, milyen csodálatossá válik az életed, ha nem koncentrálsz többé a panaszaidra, s így nem vonzod be többé a sikertelenséget és a boldogtalanságot az életedbe.

Ha eddig rendszeresen panaszkodtál, nem számíthatsz gyors sikerre; sokaknak már az is előrelépés lenne, ha "semlegesek" tudnának lenni. Mások hibáztatása, az önigazolás és a siránkozás olyan, mint a drogok. Csak a stresszt csökkentik. Megszüntetik a kudarc miatti stresszt.

Gondolj csak bele! Szüksége van-e mások hibáztatására, önigazolásra vagy panaszkodásra annak, aki nem vallott kudarcot így vagy úgy valamilyen téren? (pl. a házasságában.) Nyilvánvalóan nincs. Ha tehát a jövőben azon kapod magad, hogy elkeseredetten másokat okolsz,
önigazolásokat keresel, magyarázkodsz, vagy panaszkodsz, azonnal hagyd abba, mert saját boldogságodat vágod el. Tudom, hogy ez durva mefogalmazás, de most nem áll szándékomban kedvesnek lenni, mert az célom, hogy segítsek megérteni, mit is teszel önmagaddal.

Ideje visszavenned az irányítást és elismerni, hogy életed minden mozzanatát önmagad idézed elő, azt is, ami hiányzik belőle.  Emlékeztesd magad arra, vagy vedd észre, hogy te alakítod a saját sorsodat. Magad teremted meg boldogságod, vagy  boldogtalanságod minden közbülső szinten: életedben, párkapcsolatodban és a házasságodban is. Nagyon lényeges, hogy okosan dönts. Áldozat leszel, vagy a boldog ember szerepébe bújsz? Te játszol az élet színpadán az életjáték darabban. Hogy jól, vagy rosszul, rajtad áll, de mindíg tudsz tenni a sikeres életed érdekében. Hogy ki nevet a végén? Lesz e tapsvihar? Csak rajtad múlik!

Szabó Marianna

(Az írás T.Harv Eker - A milliomos elme titkai c. könyv alapján készült)

Apr. 21, 2017

Képtalálat a következőre: „karma love”

 

Karmikus szerelem

Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Nem tudjuk hova tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érezzük, valami összeköt minket.

„Nem találkoztunk már valahol?” – ezt a kérdést valószínűleg százszor és ezerszer hallottad életed folyamán, és nem biztos, hogy csak egy férfi szájából hangzott el, mert jó „csajozós” dumának tűnik. Biztosan veled is előfordult már, hogy egyes emberek „olyan ismerősnek tűntek”, és egyszerűen nem tudtad hova tenni őket. Gondolkoztál már azon, mi lehet az oka annak, hogy egyesekkel rögtön azonos hullámhosszon vagy, mások viszont az idegeidre mennek, bármit is tesznek? Igen, vannak olyan emberek, akik lehozhatják a csillagokat az égről, akkor is érdektelenek, illetve, akkor sem tudjuk megkedvelni őket, míg vannak olyanok, akikkel első pillanatban már megtaláljuk a közös hangot. A léleklátók szerint előző életeid szereplői ők, akik most hatással vannak mindennapjaidra.

Ezek az emberek valamilyen hatással voltak ránk előző életünk valamelyikében, de lehet, hogy a kapcsolat nem úgy alakult, nem annyi ideig tartott, mint azt vártuk. Ilyenkor megmarad a vágy, és átmegy egy következő életbe, ahol, ha lehetőség van rá, a két lélek megpróbálja öntudatlanul megélni a régmúlt vágyakat. Ez a karmikus kapcsolatok alapja. Az előző életekben megélt közös emlékek és élmények hatására sok a közös vonás, ezért a felek már az első találkozáskor úgy érezhetik, hogy nagyon jól ismerik egymást. Azonban ezek a kapcsolatok gyakran működésképtelenek. Ennek oka, hogy a vágy kialakulásának idején, előző életükben más személyiségekként vonzódtak egymáshoz, és nem biztos, hogy feltámad ugyanaz az érzés ebben az életünkben is. A belső kötőerők miatt azonban a kapcsolatnak létre kell jönnie. Ha akarjuk, ha nem.

Sajnos, az igazi megtalálása azért nem olyan egyszerű, mert nem tudatosul bennünk, hogy pontosan mit is keresünk. Általában mindenki a saját kultúrájában kialakult sémák, gyerekkori élmények vagy későbbi beteljesült vagy beteljesületlen szerelmek alapján keresi a tökéletest. Létrehozunk egy ideált, és minél több elemből gyúrjuk össze, annál borzasztóbban sikerülnek kapcsolataink, és egyáltalán nem biztos, hogy jól érezzük magunkat az illetővel. Az elején persze minden tökéletesnek látszik, de csak addig, amíg el nem múlik a szerelem. Idővel azonban lehull a fátyol, a rózsaszín köd eloszlik a szemünk elől, és rájövünk, hogy nem ő az, akit kerestünk. Rosszabb esetben a kötődés miatt inkább vele maradunk, pedig sokkal, de sokkal jobban járnánk, ha tovább keresnénk, és nem adnánk fel.

Ha a sorsod szerint hagyod alakulni az életedet, és nem sürgetsz semmit, az élet szinte át fog préselni egyik kapcsolatból a másikba, míg a tökéletes el nem jön. Igaz, a sors néha tréfát űzhet veled, mert talán éppen akkor akad az utadba az igazi, amikor csapzottan, fáradtan, agyonhajszolva tartasz hazafelé a munkahelyedről. De ez mind lényegtelen…

Felmerülhet a kérdés, mikor ismered meg? Ez általában mindenkinél változó, de valószínű, hogy akkor, amikor egyáltalán nem is számítasz rá. Tehát a lényeg: ne keresd, legalábbis a külvilágban ne!

Magadban kell megtalálnod, belül kell vágynod rá. Ha szerencsés vagy, nem kell 50 éves korodig várni, de ne feledd, ilyen szerelem az életben csak egyszer van!


A karmát nem szabad összekeverni a sorssal

A karma cselekedetet jelent, de magában hordozza a tetteinkben, gondolatainkban, beszédünkben jelen lévő erőt és annak következményeit. „Ma az vagy, ami voltál, és az leszel, amit most teszel.” Hogy jobban megértsd: a dolgok nem véletlenül esnek meg velünk, és ha valami jó dolog történik, az egyáltalán nem biztos, hogy csupán a jó szerencse műve volt.

 

A lélekpárok nagy találkozása 

 

Képtalálat a következőre: „karma love”

 

Amikor közelebbi kapcsolatba kerültök egymással, nagyon különös, szinte megmagyarázhatatlan érzések fognak el, még akkor is, ha a fiú / lány egyáltalán nem az eseted. Ellenállhatatlan vonzalmat érzel, olyan, mintha elveszítenéd az önkontrollodat. Ez megtörténhet már rögtön az első alkalommal, de jellemzőbb, hogy csak több találkozás után fogod érezni. Egyértelmű, hogy szerelmet még nem érzel, hacsak nem vagy az a megrögzött „szerelmes típus”. A lábad azonban elgyengül, a szíved dobogása felgyorsul, és bizsergető érzés járja át az egész testedet. Olyan mélyen érint meg, hogy rögtön az összes féltett titkodat meg szeretnéd osztani vele, és mellette maradni örökre.

Szóval, már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt. Az esetek többségében nem ismerjük fel találkozásaink karmikus jelentőségét, de ha jobban megismerjük egymás személyiségét, érzéseit, múltját sok-sok emlék felderenghet. Deja vu. Ki ne ismerné azt a pillanatot, amikor tudja, érzi: "ez már megtörtént egyszer". Senki sem tudja a magyarázatot. Egyes feltételezések szerint a deja vu-k nem mások, mint közös múltunkból feltörő emlékképeink, amelyek sötétben világító lámpásokként szolgálnak minket életünk bonyolult labirintusában.

Ettől kezdve az életed gyökeresen megváltozik. Biztonságban érzed magad, és előző kapcsolataiddal ellentétben itt nem játszol szerepet, nem lesz több hazugság. Félszavakból is érted a másik megnyilvánulásait, és bár még csak rövid ideje vagytok együtt, mégis olyan, mintha már ezer éve ismernétek egymást. A kapcsolat tehát a lehető legharmonikusabban alakul. Az egyesülés iránti vágy irányít, és ezt meg is kapod a lélekpárodtól. Felszínre tör az ösztön-én, szabadon, korlátok nélkül tudod megélni vele azokat a dolgokat, amelyek ösztönösek – ilyen a szórakozás, evés-ivás, szexualitás.

A szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak újra találkoznak majd. Egy későbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán jóvátehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni fogják, hogy ők ketten összetartoznak, s láthatatlan köldökzsinórjaik erősebbek mindennél. Túlságosan könnyű feladat lenne emlékezni arra, hogy kétszáz évvel ezelőtt megbántottuk a másikat. Könnyű lenne azt mondani: sajnálom. A megoldás egyetlen útja, hogy a jelenben átéljük a másoknak okozott bánatot minden fájdalmával együtt. Ezáltal felismerjük tettünk következményeit és - jó esetben - soha többé nem teszünk már ilyet. Ez a karma törvénye, amely elől bármennyire is rúgkapálunk, nem térhetünk ki.

 

Honnan tudhatjuk, hogy karmikus kapcsolatunk van valakivel?

 

Képtalálat a következőre:
 „karma love”

 

Elsősorban a vonzódás erejéből. Amennyiben a múltban szépen éltünk együtt, számíthatunk arra, hogy a jelenben is kiegyensúlyozott kapcsolatot alakíthatunk ki társunkkal. Ha viharos szerelmi életünk volt, hasonló nehézségekre számíthatunk azért, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyeket korábban nem tettünk meg. Minél nagyobb nézeteltérések voltak közöttünk a múltban, a jelenben annál nagyobb lesz a vonzódás.

Tehát tanulnunk kell, tetszik vagy sem. Ha nem oldjuk meg korábban vétett hibáinkat újra és újra szembe kell néznünk velük. Ha bántottunk valakit, ugyanazt a fájdalmat kell elviselnünk később. Nem büntetésként, sokkal inkább egyfajta lehetőségként, leckeként kell felfognunk az eseményeket. Életeken át egymást tanítjuk, és karmikus adósságaink koloncként csüngenek nyakunkon, amíg nem látjuk tisztán az ok és okozati összefüggéseket. A folyamat lényege a tanulás, amely egyre jobban és jobban elmélyíti a két ember közötti kapcsolatot, mígnem tökéletessé válik.

"A szeretet, amely véget ér, csak a szeretet árnyéka. Az igazi szeretet kezdet és vég nélküli." (Hazrat Inayat Khan)

Szabó Marianna

Forrás: http://www.thesecret.hu

Feb. 24, 2017

Vannak emberek, akik félnek az egyedülléttől, társ nélkül életképtelennek tartják magukat, úgy érzik, nem tudnak egyedül boldogok lenni, és azt remélik, hogy egyedüllétük megszűnik, mihelyt egy másik emberrel élnek együtt.
Két boldogtalan ember azonban nem lesz csupán azáltal boldog, hogy együtt él, különösen nem akkor, ha ehhez még az a félelem is társul, hogy a másikat elveszíthetem. Az igaz szeretet nem félelemre épül.

Az egyedüllét olyan feladat, melyet minden ember valamikor önmaga elé állít, és amely elől nem lehet megfutamodni: meg kell oldania. Ez nem azt jelenti, hogy remetévé kell válni, az egyedüllét nem fájdalmas magány vagy izoláció. Ha megtanulom, elsajátítom az egyedüllét művészetét, akkor tiszta öntudatra ébredek, az egy-létbe jutok. Ebben a tudatban intenzív és mély kapcsolatba kerülök másokkal és rajtuk keresztül a mindenséggel, mely kapcsolat nem a gondolkodás révén jön létre, hanem a létezés minden szintjét átfogja. Ekkor és csakis ekkor válok autonómmá. Az igaz szeretet, szerelem ekkor és csakis ekkor válik lehetővé.

Az ideális társat csak akkor tudom megtalálni, ha előbb magam is ideális társsá válok. A nagy szerelmet csak akkor találom meg, ha önmagamban felfedezem. Ekkor ugyan már nincs szükségem kívülről jövő szeretetre, szerelemre, ám csak így tudom lehetővé tenni, a rezonanciatörvény szerint csak ekkor tudom magamhoz vonzani.

A társkapcsolat értelme abban rejlik, hogy a partner szembesít a hiányosságaimmal, megmutatja, hol nem vagyok még egészséges. A másik féllel folytatott viták végső soron tehát önmagamhoz vezetnek el. Ekképpen a partner; aki mellett megmaradok, mert szeretem, ideális társ számomra. Én pedig az ő számára. Együtt haladunk az önmagunk felé vezető úton.
A boldogságot nem úgy élem meg, hogy minél több szeretetet kapok a társamtól, hanem azáltal, hogy képességeimet optimalizálva egyre több szeretetet tudok adni és elfogadni. Mindaddig, amíg magam szeretni nem tudok, lelkem üres marad.

A társkapcsolat célja tehát nem az, hogy szeretetteljesen turbékoló pár legyünk, akik egymás nélkül élni sem tudnak, hanem ideális esetben az, hogy két ember egymással és egymás mellett „egész-séges" legyen, akiknek már azért nincs szükségük egymásra, mert mindegyikőjük magába fogadta a másik minden aspektusát.

Szeretettel
Szabó Marianna


Kurt Tepperwein: Szellemi törvények c. könyve nyomán