Apr. 19, 2017

A csalán gyógyhatásáról már az időszámításunk előtti harmadik évszázadban is tudtak, amikor is a kígyómarás mérgének eltávolítására használták. Napjainkban számos kutatás bizonyította, hogy remekül alkalmazható húgyúti fertőzések, allergia vagy éppen premenstruációs szindróma ellen.

Kiváló immunerősítő

Kevesen tudják, hogy a csípős növény nem csupán fájdalomcsillapító hatású, hanem remek immunerősítő is. Nagy mennyiségben tartalmaz olyan fontos ásványi anyagokat, mint a vas és a szelén. Megtalálhatóak benne a karotinok is, melyek antioxidáns hatásuk mellett immunserkentők is. Végül a csalánban egy nagy adag C-vitamin is van.


Különböző kapszulák formájában is magadhoz veheted a növényből kivont hatóanyagokat, de még jobb, ha teaként fogyasztod. Forrázz le egy teáskanálnyi csalánlevelet két deciliter vízzel, majd hagyd állni öt percig. Az így elkészült teát ízesítheted mézzel, de ihatod magában is.

 

Allergiaűző csalán

A csalán még nem túl elterjedt, de bevált ellenszere az allergiás nátha tüneteinek. A gyógynövényben ugyanis megtalálható egy kvercetin nevű flavonoid, mely gátolja az allergiás szervezetben az allergénre adott reakcióként termelődő hisztamint.

Állapotod súlyosságától függően az ajánlott kezelés naponta háromszor 250 milligramm csalánkészítmény. Persze megfordulhat a fejedben, biztos olyan szerencsés vagy, hogy a csalánra is allergiás leszel. Nyugodj meg: ez az a növény, ami a legritkább esetben vált ki ilyen reakciót.
 
Húgyúti fertőzések ellen

Vizelethajtó hatása számos egészségügyi probléma ellen hatásos lehet. Húgyúti fertőzések esetén fokozza a vizeletkiválasztást, ami segít, hogy azzal együtt a nem kívánt kórokozók is kiürüljenek a szervezetből. Ha felfáztál, naponta egy csészecsalántea csodát tehet. Amellett, hogy enyhíti a betegség tüneteit, megtisztítja a szervezetet, ezzel gyorsítva a gyógyulási folyamatot.

Amennyiben hajlamos vagy a vese- vagy hólyagkő kialakulására, ajánlott rendszeresen fogyasztanod. Így még idejében kiürülhet a homok, ami később komoly problémákat okozna.
 
Győzd le a premenstruációs szindrómát!
 
Biztosan te is érezted már menstruáció előtt, hogy olyan, mintha egy lufi lenne a hasadban. Minden kényelmetlen, minden szorít, ráadásul feszült és ingerlékeny leszel. A kellemetlen puffadásérzést a víz visszatartása okozza. Ha a menstruáció ellőtt idejében elkezdesz csalánkészítményeket szedni, illetve csalánteát inni, ezt a problémát már ki is pipálhatod.
 
Külsőleg: fájdalomcsillapító

A csalánból készült teát nemcsak belsőleg fogyaszthatod, használhatod borogatásként is. A népi gyógyászatban már régóta alkalmazzák az ízületi gyulladásokkal járó, lüktető fájdalom enyhítésére. Különösen hatásos lehet, ha a problémát köszvény okozza, de mindenféle reumás betegség kezelésére használhatod. Ráadásul még a vénás fájdalmak vagy sérülés okozta duzzanatok esetén is javulás érhető el.
 
Receptek csalánból

Kapcsolódó kép
 
Csalántea (levélből)

Maréknyi zsenge vagy két evőkanál szárított csalánlevelet leforrázunk (nem főzzük), lefedjük, 2 percig állni hagyjuk, leszűrjük és elkortyolgatjuk. 2-3 csészével fogyaszthatunk belőle naponta, de kúraszerűen akár 1-1, 5 liter tea fogyasztása javallott, több részletben fogyasztva. A teát nem csak belsőleg, hanem külsőleg is használhatjuk: borogatásra, ülőfürdőhöz. 

Képtalálat a következőre: „nettle drink” 
 
Csalános  zöld turmix 

Hozzávalók: 
1 maréknyi zsenge csalánlevél
1 evőkanál citromlé
4 db édes, sárga alma (pl. golden)

Az almát felkockázzuk vagy lereszeljük, turmixgépbe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, hogy simára turmixolhassuk. Ezután dobjuk utána a csalánt, mellyel ismét simává turmixoljuk. Kevés citromlevet ízlés szerint tehetünk hozzá. A többi zöld turmixszal ellentétben kissé szürkés színe lesz, de nagyon ízletes és vitamindús kora tavaszi frissítő.

Képtalálat a következőre: „csalán fasírt”
 
Csalánfasírt
 
Hozzávalók: 
20 dkg zsenge csalánlevél
10 dkg vöröshagyma, apróra vágva
pár gerezd zúzott fokhagyma
fűszerek: pirospaprika, őrölt köménymag, majoránna és szegfűbors 
só ízlés szerint
2 evőkanál olaj
20 dkg finom (apró szemű) zabpehely 
1 evőkanál őrölt lenmag

A csalánt nagyon apróra vágjuk, vagy présgépen/húsdarálón ledaráljuk. A hagymákat kevés vízen megpároljuk. A fűszereket az olajban feloldjuk, és hozzáadjuk a hagymás alaphoz. A zabpelyhet, a darált csalánt és a lenmagot is hozzáadjuk a keverékhez, és alaposan összedolgozzuk. Ha túl morzsalékos lenne, kevés vizet adhatunk még hozzá. Vizes kézzel kerek kis pogácsákat formázunk belőle, és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezve, 160°C-os sütőben fél óra alatt megsütjük. Az első húsz perc után fordítsuk meg a fasírtokat, hogy mindkét oldala megpiruljon.
 
Szeretettel
Életfestők
 
Forrás: Házipatika
 
Apr. 18, 2017

A gyermekláncfüvet a makulátlan pázsit szerelmesei utálják, azonban véleményük hamarosan megváltozhat róla. Tudományos bizonyíték van most már birtokunkban arra, hogy ebbe a kis növénybe nagyon sok gyógyerő szorult. A gyermekláncfű egyben ízletes szuper étel saláták és levesek adalékaként. Lényeges vitaminokat és számos növényi alapú ásványi anyagot, főleg káliumot tartalmaz. A növény serkenti az epe áramlását a májból az epehólyagba, igy a pitypang a máj tisztításában is fő szerepet játszik. Segít lebontani a zsírt és egyben hatékony vízhajtó hatású is. A tudományos közösségek mostanában nagyon intenzíven tanulmányozzák a pitypang rák ellenes hatását is. A tanulmányok biztatóak, úgy tűnik a pitypang visszaszorítja a rákos sejtek növekedését és azok invazív viselkedését számos ráktípusban.

A tudósok már “jóváhagyták” a gyermekláncfű kivonat hatékony oxidatív stressz gátló hatását.

A University of Annunzio Chieti-Pasaca egyetem kutatói Olaszországban kurkuma, gyermekláncfű, rozmaring és articsóka kivonatait tanulmányozták egy 2010-ben megjelent tanulmányban. A kutatók kiderítették hogy ezek a gyógynövények pozitív hatással vannak a májra és az epehólyagra, valamint össze akarták hasonlítani rák ellenes, anti-proliferációs , antioxidáns (szabadgyök elleni tevékenység) és más egyéb szervezetet védő hatásaikat is. Míg a kurkuma volt a legnagyobb antioxidáns hatású, a gyermekláncfű rendelkezett ezekkel a tulajdonságokkal is. A tudósok megerősítették, hogy ezek a gyógynövények és gyógyító készítmények hasznosak a modern orvoslásban is.

A gyermekláncfű oxidatív stressz-csökkentő hatását tesztelték szén-tetraklorid (CCl4) hatására máj károsodást szenvedett patkányokon. A szén- tetraklorid tűzoltó és hűtőközegekben használt hatóanyag, erősen mérgező a májra. A vízbázisú gyermekláncfű kivonat vagy a gyermekláncfű tea jelentősen csökkentik a oxidatív stresszt és gyulladást a patkányok májában.

A kutatók a gyermekláncfű rákellenes hatásainak vizsgálati eredményeivel nagyon meg vannak elégedve.

Az orvostudomány végre kezdi elfogadni a természetes étrend-kiegészítők pozitív hatásait a rákgyógyításban. Csak az elmúlt néhány évben a kutatók számos tanulmányt tettek közzé a gyermekláncfű rákellenes hatásáról. Íme néhány tanulmány:

Az International Journal of Oncologyban megjelent 2008-as klinikai vizsgálat bemutatja a gyermekláncfű levél tea pozitív hatásait. Gyermekláncfű levél tea csökkentette a mellrák sejtjeinek számát, de erre a gyermekláncfű gyökér tea nem volt hatásos. A kutatók ezután prosztata rákos sejteket vizsgáltak meg és hasonló eredményre jutottak. Igy hát a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekláncfű kivonat “új” daganatellenes szernek minősül.

The Journal of Etnopharmacology 2011 januárjában közzétett egy tanulmányt a pitypang gyökér leukémiás sejtekre gyakorolt hatását vizsgálva A tanulmány kimutatta, hogy a gyermekláncfű gyökér tea megölte a leukémiás sejteket, sejthalált, azaz apoptózist okozva. Úgy tartják, hogy a gyermekláncfű gyökér tea megnyomja a leukémiás sejt receptorokon a sejthalál “feliratú” gombot. A kutatók megállapították, hogy az valóban nagyon “érdekes”, hogy a pitypang gyökér tea nem továbbítja ugyanazt a halálos jelet az egészséges sejtek felé. Ezért ugyanezek a tudósok a pitypangot egy “új”, nem-toxikus rákellenes szernek minősítették.

Az újabb 2011-ben végzett vizsgálatban a pitypang, gyökér kivonat klinikailag bizonyítottan apoptózist idézett elő humán gyógyszer-rezisztens melanoma sejtekben, mérgezés vagy egészséges sejteket kárositó hatások nélkül. Tesztek ismét bebizonyították, hogy a pitypang gyökér kivonat “új” és nem mérgező terápia még a gyógyszer-rezisztens rák formái ellen is.

Gyermekláncfű tea

A gyermekláncfű (Taraxacum officinale) az őszirózsafélék családjába tartozó, gyakori évelő növény, melyet pitypangnak, vagy helytelenül – a benne lévő tejnedv miatt – kutyatejnek is neveznek.

Gyógynövényként régóta számon tartják: gyökerét, szárát, leveleit egyaránt alkalmazzák a gyógyításban. A növényben lévő keserűanyag élénkítő hatású.

A gyermekláncfűtea elősegíti az emésztőrendszeri megbetegedések gyógyulását. Serkenti a nyál, az epefolyadék és a gyomornedvek kiválasztását, és ezáltal javítja az összes emésztőszerv működését, aminek köszönhetően a méreganyagok könnyebben távoznak a szervezetből.

A gyermekláncfűből készített forrázat egyúttal csökkenti a vérnyomást, illetve a koleszterinszintet. Reumatikus panaszok esetén szintén rendkívül jó eredményeket érhetünk el vele. Annak érdekében, hogy a tea hatékonysága ne csökkenjen, édesítés nélkül fogyasszuk.

FŐZET ELKÉSZÍTÉSE

Két kávéskanál szárított és felaprított gyermekláncfűszárat, levelet és gyökeret öntsünk fel 2,5 dl hideg vízzel, és főzzük kb. 5 percig. A teát ezután hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le. Minden reggel és este igyunk egy csészével, legalább  6-8 héten keresztül. A gyermekláncfű begyűjtését és szárítását magunk is végezhetjük. Olyan növényeket keressünk, amelyek a lehető legtávolabb helyezkednek el a forgalmas útvonalaktól.

Gyógyító hatás: A gyermekláncfű annak köszönheti jótékony tulajdonságait, hogy immunerősítő hatású keserűanyagokat, valamint csersavakat, enzimeket és nagy mennyiségű vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ezen összetevő-kombináció tisztítja a vért, vizelethajtó hatású, gyorsítja az anyagcserét, serkenti az epekiválasztást, erősíti a gyomrot, csillapítja a reumatikus panaszokat.

A jobb emésztésért

A gyermekláncfű teát nemcsak makacs máj- és epehólyag problémák esetén, hanem emésztési zavarok ellen is alkalmazzák. Étkezést követően rendszeresen fogyasztva fokozza a gyomor, az epehólyag és a hasnyálmirigy kiválasztó működését. Zsíros ételek fogyasztásakor ez különösen fontos.

Tavaszi erősítő kúra

Magas vitamintartalma, vizelethajtó és vértisztító, valamint általános immunerősítő hatása folytán  a gyermekláncfű – a csalán mellett – semmiképpen sem hiányozhat a tavaszi erősítő kúra összetevői közül.

Érdemes tudni

A növény minden része tejnedvet tartalmaz, amely hígítatlan formában a bőrre kenve elmulasztja a szemölcsöt (vagy népies nevén fökényt). Vigyázat! Gyerekeknek nem szabad közvetlen kapcsolatba kerülniük a gyermekláncfű tejnedvével.

FELHASZNÁLÁS

Gyermekek étvágyának javítására

A gyermekláncfűből készült tea hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek visszanyerjék étvágyukat. Mivel általában nem szeretik a keserű ízt, a teához keverjünk szárított gyümölcsdarabokat.

Vese- és epekő ellen

Megszabadulhatunk a kisebb vese- és epekövektől, ha az alábbi recept szerint járunk el:

2 kávéskanál gyermekláncfüvet és 1 kávéskanál csalánt öntsünk fel 5 dl vízzel. Kb. 10 perc múlva szűrjük le, majd hígítsuk fel úgy, hogy összesen 1 liternyi mennyiséget kapjunk, és igyuk meg fél órán belül. A műveletet addig ismételjük, amíg a vese- vagy epekő távozik a szervezetből. A későbbiekben hetente egyszer alkalmazhatjuk a kúrát, hogy megelőzzük az újabb kövek kialakulását. A terápia ideje alatt orvosi felügyeletre van szükség, mivel a kövek kiürítése igen fájdalmas lehet!

Reumára

Reumás panaszok esetén a gyermekláncfűtea eredményesen segíti elő a szervezet méregtelenítését. Gyógyító hatását borogatással növelhetjük. A forrázatba mártott tiszta vászon konyharuhát helyezzük a fájó ízületre, majd takarjuk be törölközővel.

Cukorbetegségre

Magas inzulin tartalmának köszönhetően cukorbetegek is fogyaszthatják a gyermekláncfűteát, mivel nem befolyásolja a cukoranyagcserét.

Gyógyító teakeverékek

Epekiválasztásra

-25 g gyermekláncfűgyökér

-25 g gyermekláncfűszár és -levél

-15 g édesköménymag

-15 g mentalevél

-10 g vérehulló fecskefű

-10 g kutyabengekéreg

Más gyógynövényekkel keverve a gyermekláncfű fokozza az epekiválasztást, és megelőzi a puffadás kialakulását.

Emésztésre

-30 g gyermekláncfűgyökér

-30 g gyermekláncfűszár és -levél

-20 g csalánlevél

-20 g orvosi kecskeruta

Ez a keverék nemcsak az egész anyagcserét, de a veseműködést is serkenti. Elősegíti a folyadéktöbblet távozását a szervezetből.

Tisztításra

-20 g gyermekláncfűgyökér

-20 g gyermekláncfűszár és -levél

-20 g csalánlevél

-20 g csipkebogyó

A bőrtisztító és méregtelenítő tea csak akkor fejti ki hatását, ha több héten keresztül naponta fogyasztjuk.

Szeretettel

Életfestők

Nov. 30, 2016

Minden egyes percben különböző energiabehatások zajlanak otthonunkban, amelyek több forrásból is érkezhetnek. Vannak pozitív erők is, de olykor negatív légkör alakul ki, ami kihatással van a kedélyállapotunkra, érzelmeinkre, ez leginkább a feszültségben, stresszben nyilvánul meg.Most 7 olyan gyógynövénnyel ismerkedhetünk meg, amelyek kiűzik otthonainkból ezeket a káros energiákat.

1. Bazsalikom

A bazsalikom a termékenység, a szeretet jelképe, mert levelei a szívre hasonlítanak. Védi a családot, illóolaja elűzi a negatív erőket, helyette megnyugvást, békét idéz elő. Az agyban olyan reakciók indulnak be, ha megérezzük a bazsalikom szagát, amely boldogságot okoz. A bazsalikomot az őszinteség és a tisztánlátás növényének is tartják.

2. Fehér zsálya

Ezt a gyógynövényt szentként tisztelik, hiszen úgy tartják, hogy füstje képes semlegesíteni a negatív erőket. Észak-Amerikában az indiánok tisztították meg a zsálya füstjével magukat, ami szerintük elhozza számukra a bőséget is. És a tudomány is elismeri a zsálya hatását, hiszen a növény negatív ionokat bocsát ki. Ezért ha feszültek, idegesek vagyunk, egy levéllel dörzsöljük be a csuklónkon áthaladó eret, vagy cseppentsünk két csepp illóolajat. Az ókori görögök és rómaiak úgy tartották, hogy a fehér zsálya serkenti a gondolkodást.

3. Édeskömény

A hosszú élet, a bátorság és az erő jelképe. Tisztító hatásának köszönhetően semlegesíti a negatív energiákat, így az otthoni légkör barátságos, tiszta és üde lesz. Az édeskömény tehát gyógyhatású, engedjük, hogy különleges illata belengje otthonunkat.

4. Rozmaring

Ez is a hosszú élet, a szerelem és a boldogság növénye. Megtisztítja a tudatunkat az ártó gondolatoktól, a negatív energiáktól. Az illóolaja elűzi a káros erőket, utána pedig béke és szeretet lesz érzékelhető. Még a rémálmoktól is megszabadít.

5. Tömjén

A tömjén füstje megtisztítja otthonunkat a negatív energiáktól, netán ártó szellemektől. Remek hatással van a szellemi fejlődésre, a jótékony spirituális energiák keletkezésére. A tömjén füstje ideális meditáció, vagy imádkozás alatt. Kapcsolatot teremt köztünk és az istenségek között.

6. Oregánó

Elősegíti a boldogságot, a harmóniát, a szeretetet, a békét, a bőséget. A kínai ősi gyógyászatban több betegség kezelésére fogyasztották az oregánóból készített teát, amely a negatív energiáktól is megvédte az illetőt.

7. Szantálfa

Pozitív energiákkal tölti fel a lelkünket, a negatívokat viszont elűzi. A férfiakra és a nőkre is jó hatással van. Nagyszerűen alkalmazható az illóolaja meditálás, imádkozás, jóslás közben. Egyensúlyba hoz, lelkileg és fizikálisan egyaránt.

Szeretettel: Életfestők

Forrás: filantropikum.com

Nov. 24, 2016

A legtöbben törekszünk arra, hogy külsőnk tükrözze szépségünket, frissességünket. Ám vannak, akik örökösen indokokat keresnek, miért is nem törődnek magukkal. Nekik ajánlunk egy egyszerű, ámde hatásos megoldást.

A szépség belülről fakad; ez igaz is, csakhogy vannak adottságaink, amelyek velünk születtek, és nem változtathatunk rajtuk (legfeljebb egy ügyeskezű plasztikai sebész), de vannak olyanok is, amelyeket igenis befolyásolhatunk! Ki engedheti meg magának, hogy havonta kozmetikushoz járjon, méregdrága krémeket, lemosókat, ránctalanítókat vásároljon?

A minőségi kozmetikumokhoz valóban csak egy szűkebb réteg juthat hozzá, de ne felejtsük el, hogy a természet kincseinek tárháza mindenki előtt nyitva áll! Dédanyáink jól bevált receptjei, praktikái, gyógyfüvei ma is rendelkeznek azzal a varázserővel, amellyel hajdanán.

Akkoriban mindenki maga készítette a kozmetikumait olyan alkotókból, amelyek a természetben és a konyhában megtalálhatók voltak, nem utolsósorban ezekkel a természetes szerekkel egészségesebb módon őrizhették meg a szépségüket. Ehhez hozzátartozik, hogy bőrünk, hajunk, körmeink, kezünk egyaránt ápolt legyen.

Bőr

A bőr pontosan tükrözi lelkiállapotunkat, megmutatja, ha feszültek, idegesek vagyunk, ha gondjaink vannak, de ugyanúgy jókedvünk, elégedettségünk is megmutatkozik rajta. Bőrünkön látszódnak először az öregedés jelei, nem mindegy tehát, miként óvjuk egészségét. A bőr szépsége nem a kívülről magunkra kent kozmetikumokban rejlik, hanem abban, amit megeszünk, megiszunk, ahogyan gondoskodunk róla. Lássuk, mit tartogat a természet kültakarónk megóvására.

Gyógyteák

Valójában minden tea, amely méregtelenítő hatással bír, jót tesz a bőrnek. A bőr öregedéséért ugyanis a hosszú évek alatt lerakódott salakanyagok tehetők felelőssé. A bőr szépségének és fiatalságának megtartására a legjobb eszköz a böjt, amikor egyebek mellett salaktalanító teákat fogyasztunk. Legjobb vértisztító gyógynövények a következők: A gyógyteák többségét csak meghatározott mennyiségben és ideig szabad fogyasztani - éppen az erős hatásuk miatt - , ez a gyógynövényboltokban vásárolt termékek csomagolásán fel is van tüntetve.

Bizonytalan eredetű gyógynövényeket ne vásároljunk! Az ájurvéda szerint a legjobb elixír a bőr számára egészen egyszerűen a forró víz. Ehhez nem kell mást tenni, mint reggel egy liter vizet tíz percig forralni, inni belőle egy teahőmérsékletű csésze vizet, a többit pedig termoszban a munkahelyünkön elkortyolni. A kúra időtartama hat-nyolc hét legyen, hatására bőrünk néhány nap alatt visszanyeri frissességét.

Zöld tea: Mára újra divatba jött a zöld tea fogyasztása, hiszen - szerencsére - az egészséges életmód iránt is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik. A zöld tea csersavtartalmának köszönhetően a bőr feszesebbé, fiatalosabbá válik. Védi a bőr savköpenyét, így óv a kiszáradástól is. Bőségesen tartalmaz antioxidáns elemeket, amelyek részben közömbösítik a bőr öregedését okozó anyagokat, gyulladásgátló vegyületei pedig jó hatással vannak az érzékeny, kipirosodott bőrre.

A zöld tea elkészítése némileg eltér a hagyományos teafőzéstől. A zöld teát ugyanis nem célszerű tűzforró vízzel leforrázni, mert néhány hatóanyaga elbomlik hő hatására, ezért várjunk pár percet forrás után, mielőtt leöntjük a füvet a forró vízzel. Ahhoz, hogy a hatóanyagok kioldódhassanak, további néhány perc állás szükséges, s csak ezután szűrjük le az italt!

Pakolások, borogatások

Alkalomadtán, amikor van egy kis időnk magunkkal foglalkozni, érdemes gyógynövény-pakolást tenni a bőrünkre. A pakolások felfrissítik, ápolják, megnyugtatják a bőrt. Rendszeres alkalmazásukkal arcunk, nyakunk, dekoltázsunk bőre feszesebbé válik.

A növényeket forrázzuk le, majd 10-15 perc állás után szűrjük le, a kivonattal pedig itassunk át egy textilszalvétát, és 10-15 percre tegyük az előzőleg megtisztított arcbőrre. Ezután egy hideg vízbe mártott kendőt hagyjunk rajta 5 percig, majd a szárazra törölt arcot kenjük be hidratáló krémmel! gyógynövények fáradt bőrre:kakukkfű, rozmaring, zsurlófű, borostyán gyógynövények száraz és "ideges" bőrre: levendula, rózsaszirom gyógynövények zsíros, mitesszeres bőrre: cickafarkfű, orbáncfű, százszorszép, hársfavirág, zsálya, árnika, kamilla gyógynövény érzékeny bőrre: csalán

Fürdők

A gyógynövényes fürdő szintén ősi találmány: a testnek és léleknek egyaránt felüdülést jelent. A jótékony kivonatokat magunk is elkészíthetjük, mégpedig úgy, hogy 200 g szárított növényt leforrázunk, majd 15 percig fedő alatt állni hagyjuk, miközben megeresztünk egy kád vizet.

Mielőtt belépnénk a kádba, beleöntjük a forrázatot, és a kádban elnyúlva élvezzük annak jótékony hatását. levendula: gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő és nyugtató hatással bír citromfű: a száraz, érzékeny bőrt nyugtatja rozmaring: keringést serkentő, frissítő, gyógyító hatással rendelkezik cickafarkfű: gyulladáscsökkentő, összehúzó hatása miatt a kivörösödött bőr kezelésére szolgál

Haj

Sissiről, az osztrák császárnéról az a legenda keringett, hogy bár az akkori divatnak megfelelően csupán háromhetente mosott hajat, akkor aztán megadta a módját. Úgy vélte, hogy a konyak és tojás elegyével mosott hajnak különös fénye van, ezért ő is előszeretettel alkalmazta saját magán e házi szert. Mi is készíthetünk házilag hajöblítőt, amelyet hajmosás után öntünk a hajunkra. Külön előnye, hogy kiöblíteni nem kell, így hosszasan ápolhatja hajunkat.

Az öblítőhöz forrázzunk le egy evőkanál szárított gyógynövényt egy deci vízzel, hagyjuk állni tíz percet, majd szűrjük le, és adjunk hozzá fél deci citromlevet.

A gyógynövény attól függően változik, hogy milyen típusú a hajunk:

zsíros hajra: egy-egy kiskanál zsálya, rozmaring, kakukkfű

vékony szálú hajra: egy-egy kiskanál csalánlevél, kamilla és rozmaring

minden hajtípusra: egy teáskanál szárított levendulavirágra és egy teáskanál szárított nyírfalevélre ráöntünk egy liter gyümölcsecetet, lezárjuk, egy hét érlelés után leszűrjük, hozzáadunk néhány csepp levendulaolajat és kész az öblítő. Hígítva használjuk!

Szeretettel

ÉletfestőkSmile

Forrás:http://www.eletmodbazis.hu/

Nov. 23, 2016

Betűrendbe gyűjtöttük azokat a gyógynövényeket, amelyek a fogyókúrában is kiváló társak. Legtöbb közülük a kertekben is megtalálható, és csak arra várnak, hogy elfogadjuk az egészségünket védő, jótékony ajándékaikat.

 

Aranyvessző

Vizelethajtó, így elsősorban a káros anyagcseretermékek eltávolítását segíti, de ásványianyag-forrásként is jelentős.

Elkészítés: 1-2 teáskanál (3-5 g) teafüvet 1,5 dl vízzel forrázzunk le, 15 percig hagyjuk állni, majd szűrjük le. Diéta idején naponta kétszer fogyasszuk az étkezések között.

Figyelmeztetés: Szív- és veseelégtelenségben felszaporodó ödéma esetén nem ajánlott.

Articsókalevél

Kedvezően hat a máj működésére, fokozza az epetermelést- és kiválasztást, segít a koleszterinszint szabályozásában. Emésztési zavarok esetén is bevethető, hiszen a haspuffadást és émelygést is csillapítja, valamint a lassú tápanyag feldolgozást is serkenti.

Felhasználása: 1 teáskanál articsókalevélből készítsünk 1 csészényi főzetet. A növényt 10 percig hagyjuk ázni, majd távolítsuk el és már kortyolhatjuk is az italt. Fogyókúra idején étkezések előtt érdemes meginni ebből egy pohárral. De nemcsak teát, hanem főzeléket, salátát, és gyógyhatású articsókabort is készíthetünk a levélből.

Ánizsmag

Az emésztéskönnyítő hatásáról ismert növény a felfúvódás, a renyhe emésztés, a bélgázok kezelésére egyaránt bevált. Kíméletes görcsoldó és szélhajtó tulajdonságainak köszönhetően csecsemőknél is alkalmazható.

Felhasználása: Vadételek és könnyű gyümölcslevesek kedvelt fűszere, de ánizslikőrt is készíthetünk belőle.

Ellenjavallat: Ösztrogén tartalma miatt migrénes fejfájást, nagyobb mennyiség émelygést, hányingert okozhat.

Bodzavirág

Kiváló salaktalanító, enyhe hashajtó, vízhajtó.

Felhasználása: Jótékony hatását a virágjából készített tea, és a termésből készült savanyú lekvár fogyasztásával élvezhetjük. Az 1-3 teáskanál virágból készült forrázat a fogyókúra pompás kiegészítője. Napi 2-3 csészényit kell fogyasztani a teából a diéta ideje alatt, legfeljebb 2 hétig.

Bolhafűmag

Természetes hashajtó szerként alkalmazzák a magját és a héját. Nem okoz drasztikus változást az emésztésben, egyszerűen elősegíti a kiürítési reflexet. Étkezések előtt sok vízzel kell fogyasztani, így megduzzad a hasban és teltségérzetet kelt. Végeredményként csökkenti az étvágyat. Mindemellett koleszterincsökkentő hatású, megelőzi az epepanaszok kialakulását, remekül méregtelenít, sőt az irritábilis bél szindróma gyógyulásában is segíthet.

Adagolás: 1 teáskanállal keverjünk el 1 pohár folyadékban.

Csalánlevél

A csalánteának a káros anyagcseretermékek eltávolításában van leginkább szerepe. Kalciumot, káliumot, kovasavat, flavonoidokat és C-vitamint tartalmaz, amelyekkel fokozza a zsírégetést is.

Felhasználása: Naponta elkortyolható egy-két csésze csalántea, ennél többet azonban nem tanácsos fogyasztani, mert allergiás tünetek léphetnek fel! Mivel a csalán vízhajtó hatású, ezért a kúra idején az ajánlott napi 1,5-2 liter, vagy ennél több folyadék fogyasztása szigorúan ajánlott.

Gyermekláncfűgyökér

A pitypangnak is nevezett növény gyökere vizelethajtó és enyhén epehajtó hatású. Erősíti a májműködést, elősegíti az emésztést. Gyökerei, levelei sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Nőknek különösen ajánlott a fogyasztása, mivel hatékony lehet a magas ösztrogénszint tünetei ellen, ilyen például az endometriosis vagy a havi cikluskor jelentkező emlőfájdalom.

Érdekesség: A gyermekláncfű zsenge levele és a virágzata ízletes párolva, kellemes, kesernyés levele pikáns ízt kölcsönöz például a salátáknak. Leve a levelekből nyerhető, a gyökere pedig süthető, sőt kávé pótszerként is ismert. Nemesített változata a rucola, a salátába, levesek, tésztafélék kedvelt alapanyaga.

Hibiszkuszvirág

Teaerős vizelethajtó hatású, nagyobb mennyiségben hashajtóként alkalmazható. Segít pótolni a kiválasztással távozó vitaminokat és ásványi anyagokat, de élvezeti, szomjoltó italként is fogyasztják, kellemes, enyhe savanykás íze miatt.

Érdekesség: A világ több táján megeszik a hibiszkuszvirág bizonyos fajtáit: az indiai és maláj konyhában például sós mártásokban használják fel.

Kökényvirág

Székletrendező, hashajtó, vér- és vesetisztító, vízhajtó, és anyagcsere fokozó. A virágjából főzött tea étvágycsökkentő, gyomorgörcsoldó, zsírcsökkentő hatással bír, a terméséből készült tea vagy lekvár azonban hasfogó.

Felhasználása: A virágból úgy készíthető forrázat, ha két evőkanálnyi szárított növényt fél liter vízzel leöntünk. A termésből mártás, likőr és gyümölcsbor készíthető.

Köménymag

Serkenti a gyomor működését, nyugtató és görcsoldó hatású. Megszünteti a puffadást, és jótékonyan kezeli a bélflórát.

Felhasználása: A köménymag savanyúságok ízesítésére is ajánlott.

Figyelmeztetés: Nem szabad összekeverni a cumin nevű fűszerrel, ami a római kömény neve.

Érdekesség: Úgy tartják, hogy még a legmakacsabb csuklást is elmulasztja ha kömény illóolajat szagolgatunk.

Kukoricabajusz

A vizelethajtó kukoricabajusz gyakori része a fogyasztóteáknak, segíti a káros anyagcsere termékek kiürítését a szervezetből, zsíroldó hatású.

Elkészítése: 3 evőkanál kukoricabajuszt 1 liter vízben, 1-2 percig főzzünk, majd leszűrve egész napra elosztva kortyolgassuk.

Kutyabengekéreg

Székletrendező, hashajtó hatású gyógynövény. Fogyasztó és salaktalanító kúrák kedvelt szere.

Elkészítése: 1 kiskanál kéreg és 2,5 dl víz felhasználásával készíthető el egy adag fogyókúrás ital. 2-3 percig főzzük a kérget, majd ha ihatóra hűlt, édesítés nélkül fogyasszuk. Inkább az esti időszakban érdemes kortyolgatni, mert hashajtó hatását az adagolás után 6-8 óra elteltével fejti ki.

Figyelmeztetés: Csak átmenetileg használható. Magas vérnyomásban szenvedőknek, időseknek és várandósoknak nem javasolt a fogyasztása, mert alhasi vérbőséget okoz.

Lenmag

A bolhafűmaghoz hasonlóan telítettség érzést kelt a hasban, és enyhe, hashajtó hatása is ismert. Étkezések előtt vagy közben érdemes megenni, hogy az étvágyat csökkentse.Fogyasztása: Ajánlatos őrölve fogyasztani reggelire, szójával, napraforgóval, szezámmal, lekvárral, vagy gyümölccsel ízesítve.

Elkészítése: Teát őrölt lenmagból hideg áztatással, vagy forrázással készíthetünk. Köhögéscsillapító teákba is kiváló adalékanyag, nem csak az étvágycsökkentőkhöz.

Lestyángyökér

Elsősorban a káros anyagcsere termékek eltávolításában van jelentősége, de jó vizelethajtó, és ásványi anyag forrásként is említik. A gyógyászat főleg a növény gyökerét használja fel, leveleiből inkább csak gyomorkeserűk, teák készülnek.

Elkészítése: 1-2 teáskanálnyi (2-4 g) teafüvet forrásban lévő vízzel öntsünk le, 10-15 percig hagyjuk állni. Szűrés után fogyasztható is.

Matétealevél

A Dél-Amerikából származó növény gyógyszerként és teafűként is népszerű, meghatározó aromája, íze és élénkítő hatása miatt. Stresszoldó, erősíti az immunrendszert és az izomzatot, méregtelenítő, serkenti a vérkeringést, és vércukorszint szabályzásában is hatásos.

Máriatövismag

A mediterrán vidékeken őshonos, de Magyarországon is termesztett növény a májtisztításban élen jár, fokozza az epetermelést- és kiválasztást. Böjt idején könnyíti a méregtelenítést.

Elkészítése: Mag készítményekben ajánlott fogyasztani, olaj formájában salátákba, kefirbe és hidegtálakba keverve népszerű.

Figyelmeztetés: Terhesség és szoptatás ideje alatt fogyasztása nem ajánlott. Magas vérnyomásban szenvedők kérjék ki orvosuk tanácsát, mert erősen megemelheti a vérnyomást. Elkészítése: 80 C°-os vízzel kell leönteni, majd legalább 5 percig áztatni.

Orvosi citromfű

Teája ideg-, és szívnyugtató, görcsoldó, emésztést serkentő, szélhajtó, epeműködést elősegítő hatású.

Felhasználása: A konyhában a tea mellett saláták, mártások ízesítésére használják, de fürdő, tinktúra és illóolaj is készül belőle.

Elkészítése: 1 csésze forró vízbe 1 teáskanálnyi citromfű-levelet kell helyezni, majd 10 perc ázás után leszűrni. Naponta 3 csészével is fogyasztható.

Papaya

Az ismert gyógynövényben megtalálható papain enzim segíti az emésztést.

Felhasználása: Aki fogyni szeretne egyen néhány szeletet naponta ebből a finom a gyümölcsből. Különösen húsos ételek fogyasztása után ajánlott.

Érdekesség: A papaint a legerősebb fehérjeemésztő enzimként tartják számon, mely a saját súlyának 35-szörösét kitevő hús megemésztését teszi lehetővé. Kiválóan alkalmas a bélfalak megtisztítására a felesleges nyálkáktól, elhalt szövetektől.

Szennalevél

Világszerte általánosan használt gyógynövény. Hashajtó hatású, ám csak átmenetileg javasolt fogyasztani, különben a belek „ellustulásának” veszélye fenn áll.

Elkészítése: 3 teáskanálnyi szennalevél füvet forró vízzel öntsünk le, majd 10 percig hagyjuk állni. Naponta 1-szer az esti órákban javasolt fogyasztani, így reggelre alakul ki a hatása.

Zöld tea

Több kutatás igazolta, hogy a távol-keleten már régebb óta ismert, egészségvédő zöld tea fogyasztása felgyorsítja a zsírégetés folyamatát. A zöld tea rendszeres fizikai aktivitás mellett fogyasztva nagymértékben stimulálja a zsír lebontását. De nem csak a zöld tea, hanem a fekete tea is kiváló, mint kalóriamentes, zsírbontó ital. Étkezések után ajánlott.

Elkészítése: 1 csészényi gyógyteához körülbelül 1 teáskanál zöld tealevelet adunk, és 3-5 percig ázni hagyjuk a forró vízben. Bármikor lehet fogyasztani. A zöldtea kapszulát legtöbbször étkezés közben, lehetőleg sok vízzel kell lenyelni.

Figyelmeztetés: Egy csésze tea körülbelül 40 mg koffeint tartalmaz.

Zsurlólevél

Vizelethajtó, de vértisztító kúrákhoz is kiváló, és egyes kutatások szerint fokozza az ellenálló- képességet.

Elkészítése: 1 púpozott teáskanál mezei zsurlót 1/4 liter vízhez adagolunk, 10 percig főzzük, majd leszűrve kortyolhatjuk, naponta 1-2 csészével. Dunsztkötés, ülőfürdő és tinktúra formájában is hasznosítják reumás panaszok csökkentésére.

Érdemes tudni

A gyógynövények, illetve a belőlük előállított készítmények kiválóan hasznosíthatók az elhízás megelőzésében, illetve a túlsúly miatt kialakuló betegségek kiegészítő kezeléseként. Fogyasztásuk önmagában azonban nem elég: szakember által követett életmódváltás is szükséges a sikerhez. A gyógynövények felhasználása előtt feltétlenül ki kell kérni a kezelőorvos, gyógyszerész véleményét.

Szeretettel

ÉletfestőkCool

Forrás:eletmodbazis.hu