Jan. 3, 2018

Miért nem értjük meg, magyarságunk lényegét?

Anyaként, feleségként, nőként szomorúsággal tölt el az, ahogyan az emberek értelmezik mit is jelent magyarnak lenni, ahogyan hajba kapnak, pártoskodnak, vádaskodnak, szitkozódnak, ítélkeznek, s teszik mindezt testvérként, családtagként, nemzetünk országunk tagjaként, magyar emberként. Egy anya, soha nem árulja el gyermekét, és a gyermek sem az anyját, lett-légyen az bármilyen nehéz helyzet. Hiszen az anya szent, mint ahogyan az anyaország, anyanyelvünk, és országunk, nemzetünk védőszentje, Boldogasszony Anyánk. Mi egy család vagyunk! Jóban, rosszban! Nem véletlenül születtünk ide.

Már Jézus is figyelmeztet erre evangéliumában:

26.) Szeresd nagyon atyádfiát, családodat, nemzet-testvéreidet, hiszen közéjük születtél. Sorsotok is egy - közös.

27.) A nemzetség, melybe Isten rendelt, földi életed vára, otthona. Hozzá láncol az Igazság. Ha eltéped e láncot, olybá leszel, mint a hulló falevél, melyet a szelek visznek magukkal s egyszer elvész valahol a feledés sarában.

Magyarnak lenni ajándék!

Ezt érezte ösztönszerűen Széchenyi is, amikor arról beszélt, hogy az emberiséget meg kell ajándékoznunk egy nemzettel: a magyarral. „Lehet-e nagyobb ajándékot adni az emberiségnek, mint egy önálló, tiszta formájú, egyenes lelkületű nemzetet?” 

Ezt meg is tette a magyar. Több mint ezer esztendő alatt egy darabnyi földön csodát alkotott, ami megmutatkozik művészetében, a tudományban, de legfőképpen a magyarság lelkületében.

Ravasz László is csodálatosan fogalmazta meg a magyarság lényegét: „A magyar ember mérhetetlenül szereti ezt a földet, minden más föld felett, ahol ezeréves történelme lejátszódott. Szereti a magyart a maga külsejében, belsejében, önmagáért, nem azért, mert mint egyén, rokonszenves, hanem azért, mert magyar. Hazánkat sem azért szeretjük mert szép, hanem azért mert a miénk. Édesanyánkat sem azért szeretjük mert szép, bájos, előkelő, hanem azért mert az anyánk. Amikor magyarokká lettünk nem szabad választásunkból lettünk magyarokká, ezt így kaptuk, létünknek, sorsunk alkotórésze a magyarság. A magyarság szeretetében az AMOR FATI végzetszerűsége rejlik.

A magyar ember szereti a fajtáját, minden hibája ellenére, s minél hibásabbnak látja, szeretete annál forróbb és emésztőbb iránta:

-Szeretnünk kell mindazt, amit ez a nép ezen a földön alkotott, a történelmét, a nyelvét az alkotmányát, a művészetét, egész művelődését.

-Szeretnünk kell a magyarságot, mint ajándékot, akár sors, akár küldetés. Igent kell mondanunk erre az eleve elrendelésre, s alázatosan, de határozottan kell vállalnunk minden következményét, még ha néha fáj is." 

Semmi sem történik véletlenül. Életünkben, minden mindennel összefügg. A család, tükörképe nemzetünknek és ha ennek az összefüggéseit megértjük, megérthetjük, a magyarságunk lényegét és létrejöhet az egységes magyarság.

Hogy mindez hogyan érhető el? Olvasd el Wass Albert, Egységes magyarság c. írását.

 Wass Albert: Egységes magyarság (Megjelent: Nyugat · 1940. 12. szám)

Ahhoz, hogy valamit szólhassunk magunkról s arról, ami bennünket összeköt, meg kell vizsgáljuk előbb becsületesen magyarságunk fogalmát, az egység jelentését és tisztáznunk kell az akadályokat, melyek előttünk állanak.

Mindenki önmagán keresztül méri le a fogalmakat. Számomra magyarságom ezt jelenti: mint ember tartozom vérség és lelki alkat szerint egy családhoz s ezt a családot szeretem erényeivel és bűneivel együtt, s javáért munkálkodni életem értelme ezen a földön. Tehát ember vagyok s ezáltal magyar. Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz a magyarságom is. Ha csak magyar volnék s nem ember, olyan lenne ez, mintha gyalogosan vágnék neki a tengernek, hogy élelmet vigyek testvéreimnek a tulsó partra. Ostoba volnék, elfogult, egyoldalú és kártékony. Emberségem az, mely a magyarsághoz, mint családomhoz való viszonyomat szabályozza. De szabályozza egyúttal magyarságom viszonyát a többi népek irányában is, ha nem is mentesen az önzéstől, de mindig törekedve az igazságra. Magyarságom a gyökér, mely hozzáköt földhöz s nemzethez. Emberségem a korona, mely a fa törzsét egyenesen nőni tanítja, s mindig fölfele. Hogy amellett a magyarságom helyhez kötött, abban nincsen semmi meglepő. Ha sehova-sem-való magyarnak tudnám magamat, akkor már gyökértelen lenne bennem a magyarság. Regionális a magyarságom, mint ahogy emberségem is az, midőn azt mondom, hogy magyar vagyok. Magyarország a hazám, de Erdély otthonom, s ezt nem is akarom soha elfeledni.

Mi az egység? Ha mindannyian egyet akarunk. Ha mindannyian másképpen is akarjuk azt az egyet, már akkor is egység az. A különböző felfogás vitát virágzik, s a vita felismerések és tisztázások gyümölcsét érleli. Csak jóindulat kell hozzá és megértés egymás irányában. Tudni és megérteni azt, hogy az is jót akar, aki másképpen akarja a jót, mint én. Ehhez még csak az szükséges, hogy mindenki igazán jót akarjon.

Itt érkeztem el az akadályokhoz, amiket elhallgatni nem szabad. Minden egységnek veszedelme a tagozódás. De csak az olyan tagozódás, mely nem közös gyökérből indul és nem közös irányba nő. Tudom, elnyomás alól szabadult népünket kétféle betegség veszedelme fenyegeti, mint behozatali cikk az anyaország felől: a politikai pártosodás, s az osztályellentétek. Minálunk Erdélyben voltak eddig gazdák, iparosok, kereskedők, papok, tanítók, tanárok, munkások és tisztviselők. Ezek együtt mind magyarok voltak. Ennyi volt közöttünk a párt és az osztály. Legalább is én így látom ezt. Különböző foglalkozásokat űző magyarok voltunk, s bár apró érdekeink vékony ágacskái néha keresztezték is egymást, a vezérágak közös irányba nőttek, s ez az irány magyarságunk iránya volt. Igaz, hogy mind szegények voltunk, s a szegénység közelebb hozza egymáshoz az embereket. De talán szeret bennünket egy kicsit az Isten, s ezentúl sem fulladunk bele a tejfölbe. A bacillusok pedig csak a kövéreket szeretik.

Ezeknek az egységet megrontó betegségeknek a leküzdésében jut az írókra elsőrendű feladat. Ha külön utakon indulnak emberek közös kincset keresni, kiáltókat kell vigyenek magukkal, kik a sűrűségen át egymásnak megkiáltják az eredményt, a felfedezett titkot, s ha kell, a veszedelmet. De aki egyszer kiáltónak szegődött, jól nézze meg, hogy mit tart a kezében, s a sárga agyagot aranynak ne kiáltsa.

És most, hogy idáig eljutottam, már felelhetek őszintén és becsületesen: egységes a magyarság akkor, ha minden magyar emberebbé lenni igyekszik, hogy ezáltal magyarabbá váljon. Otthonán keresztül szolgálja hazáját, s minden akadályon keresztül igaz jószándékkal törekszik a közös cél felé.

És a cél ugyebár egyszerű: hogy békességben, s igazságban éljünk mindnyájan egy födél alatt. S kiket egyformán ver a zivatar, egyformán süssön azokra a nap is.

Életfestők

 

Share on Faceook: További magyarság írások itt..