Feb. 20, 2019

Megoldás és /vagy irgalom (Tudomány, vagy lélek?)

Popper Péter idézi egyik beszélgetését Pilinszky Jánossal, amelyben a költő mondja a pszichológusnak:

 „Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a költő megjegyezte:

– Utállak benneteket, pszivel kezdődő foglalkozásúakat.
– Miért utálsz János?
– Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb.- és összeomlik. A valóságban, – mondta Pilinszky – az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól- rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.

Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől.” (Popper Péter)

Már sokat vitatkoztak azon, hogy kinek van igaza, de Popper Péter sem tiltakozott vagy érvelt Pilinszky véleménye ellen, sőt minden valószínűséggel elfogadta. Ezt a – feltételezhetőleg – magánbeszélgetést a pszichológus később több interjúban is szabad megfogalmazásban felidézi, amelyből egyértelműen kiérezhető a költő látásmódjának tisztelete és elfogadása. Hogy miért?

 Egy interjú alkalmával ezt mondta:

 „- El lehet fogadni a dolgokat olyanoknak amilyenek, nem kell mindent helyrehozni, és nem is lehet. 

– Furcsa ezt az Ön szájából hallani, hiszen pszichológus. A pszichológus nem azon dolgozik, hogy segítsen az embereknek megoldaniuk a problémáikat?
– Az élet nagy részét nem lehet megoldani. El lehet viselni jól vagy rosszul, és az előbbi kellemesebb. Hogyan tudnám megoldani az anyámmal való viszonyomat, ha az nem jó, hiszen nem – csak rajtam áll a dolog, hanem rajta is.
Sosem akartam pszichológus lenni, de ide sodort az élet és gondoltam, akkor már megtanulom jól ezt a szakmát, és meg is tanultam. De magát a pszichológiát egy rossz fajta gondolkodásnak tartom az élet dolgairól. Nem hiszek ennek a csőlátásnak a mély igazságában. Nem tudok hinni abban, hogy az ember lelke egy strukturált szerkezet, ez nem ilyen egyszerű. A lélekben többféle személyiség van, és a környezet provokációja, a különféle események erőteljesen befolyásolják, hogy melyik lehetőség manifesztálódik és lesz belőle karakteres személyiség.
Élhet valaki Grúziában mint szentéletű kis pap és eljöhet érte a forradalom, amiben zsarnok lesz belőle. Sztálin elvtársról beszélek, aki az idő múlásával a kezdetektől eltérő hívást kapott a világból. A világ és az emberi lélek dolgai nem olyanok és nem is oldhatók meg úgy, mint ahogy azt a pszichológia szeretné leírni vagy elmondani.” (Popper Péter-Elfogadás interjú)

Tény, hogy a mindennapokban, inkább gondolkodunk a problémák-megoldások rendszerében, míg a tragédia-irgalom szempontot túlságosan patetikusnak, mesterkélten magasztosnak tartjuk.

Nem hiszem, hogy nálam van a bölcsek köve, de elgondolkodtató Pilinszky fogalomtársítása: „tragédiák vannak, irgalomra van szükség” Az ember, aki annyira keménynek, erősnek, hatalmasnak érzi magát, mégis milyen gyenge, tehetetlen és kiszolgáltatott, tud lenni.

pl. Kivédhető lett volna a következő eset? Lehetett volna megoldást találni?

„A szikláról lezuhanó kődarab, amit egy fűszálért ágaskodó zerge indított el, agyonütötte a békés szemlélődőt, aki éppen, egy lelkigyakorlat keretében a természetbe oltott isteni törvényekről elmélkedett.”

Sokan rá vágnák, hogy igen, ha. Ha épp nem ment volna arra, ha épp nem áll meg, ha épp nincs ott a zerge, stb. Csupa feltételezés. Hogy miért van annyi tragédia, törés, szerencsétlenség, probléma az életünkben, az erre szakosodott tudományok, vallások, ideológiák, spiritualitás, mindenki hite, meggyőződése által próbál választ adni. Nem véletlenül írtam, hogy próbál, mert bármennyire is hiszünk valamiben, valakiben, vagy valakikben, ha tragédia ér bennünket, a hitünk meginog, és feltesszük a kérdést? "Miért pont velem történt?" "Miért neki kellett meghalnia, pedig olyan jó ember volt?" "Ha van Isten, akkor miért engedi, hogy ez megtörténjen?"

Senki hitét nem áll szándékomban megdönteni, de az út, amelyen az ember halad, rendkívül szövevényes labirintusokon átívelő és bármennyire is szeretnénk kiszámíthatóvá tenni, valahogy mindig benne van „Az ember tervez Isten végez” lehetősége. Valamennyire van beleszólásunk az életünkbe, de már sokszor tapasztalhattuk, ha ma megterveztünk valamit, holnap mégis más valósul meg.  Akkor, hogy is van ez? Mégsem mindent mi irányítunk? Mégsem tudunk mindent megoldani? Akkor ki az, aki valamilyen szinten beleszól az életünkbe? Létezik egy felsőbb erő? A választ az olvasó hitére, meggyőződésére bízom. Talán igaz lehet a mondás, hogy minden út Rómába vezet, de, hogy melyik úton indulunk, az már a mi döntésünk.

Popper Péter rengeteg tudomány által megmagyarázhatatlan esettel találkozhatott, és a Pilinszkyvel folytatott beszélgetés lehetett „kijózanító” számára, amikor az interjúban ezt mondja: „Nem tudok hinni abban, hogy az ember lelke egy strukturált szerkezet, ez nem ilyen egyszerű.” És itt a kulcs, a lélek! Nagyszerű látni azt, hogy a tudomány egy ágának képviselője, képes másként látni és gondolkodni az élet dolgairól, és ezt fel is vállalja.

Szerinted kinek van igaza? Megoldás és /vagy irgalom?

Zárásként két elgondolkodtató idézet:

„A lélek az, ami a mozdulatlan, süket és vak testben látja a világot, hallja a világot, a múltban és jövőben messzire szárnyal, és Istent keresi akkor is, amikor tagadja létezését.” Wass Albert

„A világ több, mint amennyit a szemünkkel és agyunkkal be tudunk fogni belőle. Mindenki érzi, hogy léteznek azok, akiket jobb szó híján természetfölötti lényeknek nevezünk. Sokan keresik velük a kapcsolatot, de hiába. Időnként azonban előfordul, hogy a természetfölötti lények keresik a kapcsolatot a halandókkal. Nekik minden esetben sikerül.” Le Renard

 

Szabó Marianna