Apr. 16, 2019

Ma lenne 86 éves Popper Péter

Popper Péter hosszú betegség után, 2010. április 16-án halt meg, 20-án a Budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra zsidó rítus szerint, annak ellenére, hogy életének utolsó harmadában sok más vallással is behatóan megismerkedett és foglalkozott. Különösen a buddhizmus általános élőlényszeretete hatott rá erősen, és ezek elemeiből saját, egyéni, magánhasználatú vallást gyúrt össze, amelyről számtalanszor beszélt.

Hányszor születünk?

Honnét tudjuk, hogy többször születünk, sok élet van már mögöttünk? Onnét, hogy magas szellemi szinten álló beavatottak elmondták, megírták nekünk. Honnét tudjuk, hogy beavatottak voltak? Azt is elmondták magukról. És mibe voltak beavatva? Természetesen a világ titkaiba. Ezen felül vannak, akik igenis emlékeznek előző életeikre. Van-e jogunk ahhoz, hogy kételkedjünk szavaikban?

De azt is feltételeznünk kell, hogy ha az ember újra testesül, akkor azért történik, mert fejlődési úton jár, tehát a Köztes Létben (a Bar-Dóban) mélyen kell értékelni előző életeit, és főként az újratestesüléskor meg kell tanulnia mindazt, amit az emberi fejlődés vagy visszafejlődés elért, amíg ő nem volt a Földön. Az ősidőkben ezer évek is eltelhettek két születés között. Ezért is voltak akkor olyan kevesen a Földön. Ahogy az ember szellemileg egyre fejlettebb lett, úgy rövidült ez az időtartam. A mai ember – szellemi és erkölcsi szintjétől függően – nagy egyéni különbségekkel születik újra, kivéve azokat, akiknek már nem kellene megszületniük, hanem segíteni jönnek, pl. a Boddhisattvák, vagy a Buddhák. Ezért pl. a dalai láma – a hagyomány szerint – halála pillanatában újra megszületik.

A lélek újra testet keres magának

Van azonban más oka is annak, hogy egyre nő az emberiség lélekszáma. Sok ezoterikus iskola szerint kezdetben hat világba (lokába) lehetett megszületni: a paradicsomba, a pokolba, az éhség-szörnyek (préták) birodalmába, a félistenek közé, az állatvilágba és emberként. Ma már ebből öt lehetőség bezárult, mindenki csak a Földre, mint ember inkarnálódhat.

Én szkeptikus vagyok, a szó jó értelmében. Vagyis nem az jellemez, hogy semmiben sem hiszek, hanem hogy mindent lehetségesnek tartok. Pontosabban: a lélekvándorlást nehezen fogadom el, az újratestesülést könnyebben. Sajnos, pszichológus létemre sem tudom meghatározni, hogy mit jelent a „lélek” fogalma. Különböző tudományos irányzatok és vallások szerint mást és mást értenek rajta. Talán közös bennük, hogy ez az alig meghatározható lélek, a vallás szempontjából örök és halhatatlan, az isteni szikra bennünk. A test időnként tönkremegy és elengedi. A test tönkremenése, tönkretevése nélkül nem lehet meghalni. Az anyag fogságából kiszabadult lélek új testet keres magának, másik testbe „vándorol”.

Buddha hívei abban hisznek, hogy a cselekedetek, az érzelmek, a gondolatok a halál után is megmaradó energiakvantumok, ezért nem semmisülnek meg. Ám időnként megint új emberi lénnyé állhatnak össze.

S ha már India szóba került, elmondom, hogy engem sokat nyúznak, hogy milyen szellemi élményeim voltak ott, különösen a reinkarnáció vonatkozásában? Semmilyenek! S a kétezer éve élt Terentius nyomán azt vallom: Csak égboltot cserél, nem lelket, aki áthajózik a tengeren. Vagyis aki a saját kultúrájában – ahová talán karmikus okokból született – nem találja meg a szellemi útját, az más kultúrában sem fogja megtalálni, még Indiában, Nepálban, Tibetben sem.

Az előző élet emléke átszivárog

Mégis – a tisztesség kedvéért – elmondom, hogy egyszer Magyarországon, Balatonszemesen, átéltem valami furcsát, ami régi életekből átszivárgott emléknyom is lehetett.

Ott nyaraltunk, akkori barátnőm és 5 éves kisfia, egy ligetszerű erdőben. Az anya előre bement Szemesre vásárolni azzal, hogy ebédelni menjünk utána. Biciklivázon vittem a gyereket, akivel nagyon jóban voltunk. De akkor, ott nem érezte jól magát, izgett-mozgott, majdnem feldőltünk. Mérgesen rászóltam, hogy akkor menj gyalog, én majd lassan követlek.

Így is történt. Ő előre szaladt, én utána a bringával. S egyszer csak váratlanul beúszott egy kép:

Lovon vagyok, lándzsával, és egy futva menekülő embert üldözök. Talán valami rabszolgaféle. A férfi gyakran visszanéz, halálosan rémült tekintettel. Egyre közelebb kerülök hozzá. Döfésre emelem a lándzsámat…

És akkor leestem a bicikliről. Csúnyán megütöttem magam, a földön feküdtem, a feldőlt bicikli mellett. A gyerek is megállt, visszajött. Szótlanul néztük egymást. Én nem mondtam, ő nem kérdezett semmit. A csendünk közös volt, a csendünk összeért, és ez fontos volt.

Csak Indiában, a bangalorei buddhista kolostorban értem meg ilyen csendet, amikor azzal fejeztük be a napot, hogy az egész szerzet kb. félóráig hallgatott.

Indiában van egy számomra sokat mondó legenda: Egy fa alatt ül a Mester és a Tanítványa. A Mester 17 éves. A Tanítványa 70 éves. A Mester tanítása abból áll, hogy hallgat. A Tanítvány hallgatja a Mester hallgatását, és minden kétsége eloszlik.

Újraszületünk-e? Igen. Újraszületünk-e? Nem. Újraszületünk-e? Lehetséges. Mindenesetre a nyugati gondolkodás igazságtalannak érezheti, hogy hetven-nyolcvan kurta életévért, végtelen ideig tartó következményekkel – örökké tartó kárhozattal vagy üdvösséggel kell fizetnie az embernek. Ezért a legtöbb ember maga alakítja ki jövendő új életének sorsát, helyzeteit, találkozásait. Kivéve, ha túl korán belekábul a szellemi világba. Ilyenkor más szellemi erők formálják a karmáját. Ennek jele lehet, ha valaki önmagától nagyon idegennek érzi sorsa alakulását. (Hogy fordulhat ez velem elő?)

Bizonyára vannak nyugati emberek is, akik számára elfogadhatóbb, hogy nincs ítélet, csak cselekedet és következmény, és új, meg új lehetőség a földi dolgok rendbetételére, vagy további rontására.                  

Popper Péter

Összeszedtük néhány híres mondását

1. Erkölcs, szándék, tett, ítélkezés: “Az embernek – ha érzi felelősségét – szabad áldást mondania, jót kívánnia. De átkoznia nem szabad. Egyrészt azért, mert semmilyen joga nincs ítélkezni embertársainak a cselekedetei, s még kevésbé a szándékai felett. Az utóbbiról szinte semmit sem tud. Pedig lehet, hogy erkölcsi szempontból a szándék fontosabb, mint a cselekvés.”

2. Hatalmi viszonyok: “Bizonyos emberek rosszul tűrik a hatalmat maguk felett: él bennük egy mániás vágy arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Ezzel kezdődik az emberiség története is: “Csak két fa gyümölcséből ne egyetek”, mondta az Isten. Mi a válasz? Csakazértis… Még az Isten hatalmát sem fogadom el, és azért is eszem abból, amiből nem lenne szabad. Az emberek egy része ilyen, de nem mindenki. Van, akinek éppen az ad biztonságot, ha pórázon van, létezik egy hatalom, akitől függ, aki védi, aki gondoskodik róla, és főleg felmenti a gondolkodás alól.”

3. A férfi-nő hierarchia: “Legtöbbször kétéves kora után kezd a gyerek felfigyelni a férfiak privilegizált helyzetére, még a férfi és a nő legszimmetrikusabb kapcsolatára törekvő családban is… A gyerek pontosan megfigyeli, hogy ki néz tévét és ki mosogat, vasárnap ki megy meccsre és ki takarít, ki ordítozik gyakran és ki csitít, kié a büntető hatalom, “Megmondom apádnak!” és ki horkol hangosan, mégsem szólnak rá. Megérti, hogy jobb férfinak lenni, vagy ahogy a szociológusok mondják, a férfié a jutalmazott szerep.”

4. Szerelem: Az igazi vonzalom ritka, és az élet nagy ajándéka.”

+1, azaz még egyszer szerelem: “Manapság nem az érzelmek és a szexuális örömök kölcsönös adása és a kapása a lényeg, hanem mennyiségi komplexusban szenvednek az emberek, főként a férfiak. Annyi változat van a férfi-női kapcsolatra, és ma mindegyiket úgy hívják, hogy szerelem. Ez nem igaz, a szerelem sokkal ritkább és mélyebb jelenség, és borzasztó nagy ajándéka az életnek.”

Életfestők

Forrás: https://www.nlcafe.hu/tartsegynapot_cikkek_idezetek/20170209/popper-peter-idezetek/